2010. július 3., szombat

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.







A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 2.

A jobboldali pártokba beépülő szélsőbaloldali terrorista, KGB- és ávéhás ügynök: Rózsa György Eduárdó - Flores hazugságainak vége!





Andrassew Iván "újságíró" és Gyurcsány-barát "elvtárs"




A „Gyurcsány a demokrácia mártírja” c. szennyirat (http://magyarinfo.blog.hu/2010/06/21/gyurcsany_a_demokracia_martirja ) egyik támogatója, Andrassew Iván, az MSZMP által párthatározattal 1988-ban alapított Mai Nap című szennylap oszlopos főmunkatársa most leleplezte igazi arcát! Különben sunyi egy alak, aki „újságírónak” adja ki magát, de valójában „elvhű kommunistaként” az MSZMP pártpropagandistája volt, akit a vörösnáci állambiztonsági szervek is többször rávették „apró szívességekre”. Talán még titkos tisztje is volt az bolsevista elnyomó szervezetnek. Ezt mindenképpen érdemes lenne kideríteni, de gyanítom: az 1990-es nagy ÁVH-s iratmegsemmisítés idején az ő aktáját tüntették el először. Amúgy a hentesek, mészárosok, libanyúzók üzemi lapjának volt a munkatása, így nem csoda, hogy sok vér tapadt a mancsaihoz.


A roppant intelligens, 175-ös IQ-val rendelkező, több nyelven folyékonyan beszélő és publikáló újságíró, történész, armenológus, születése óta jobboldali érzelmű Antoniewicz Roland (valódi nevén: Roland-Joseph von Bagratuni-Antonian-Antonievich nagyherceg) minden vörösnáci eszén sikeresen túljárt, csak így tudta szétroncsolni a vörösnáci hatalmat, bosszút állni édesapja és nagyapja meggyilkolásáért! Sokan el is hitték, még Rózsa György Eduárdó bizalmába is beférkőzhetett...


Andrassew Iván a Közvágóhídon fontoskodott, élvezve az ottani párttitkár bizalmát. Mert egy pártlapnak akárki nem lehetett a belső munkatársa, szerkesztője! Aztán az ávéhás elvtársak az ölébe pottyantották Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni nagyherceg lejáratásának ügyét és Andrassew Iván pattogott! Annyi fáradtságot sem vett magának, hogy a vörösnáci sárdobálás fő áldozatát személyesen megkeresse, kíváncsi legyen az „ő verziójára”! Azt írt le róla a szennylapban – ahol már egyből főmunkatárs lett -, amit csak megkívántak tőle! És Ivánkának kíváló „tanácsadója” volt egy másik ávéhás „újságíró” – Rózsa György Eduárdó személyében, aki Bolíviában azért halt meg a vörösnáci köztársasági elnök Evo Morales parancsára, mert Gyurcsány Ferenc útjában állt! Túl sokat tudott! Na meg Bolíviába nem nyaralni utazott, hanem a jobboldali vezetésű Santa Cruz tartományban baloldali (vörösnáci) felkelést akart kirobbantani! Gyurcsány tanácsára! Gyurcsány pedig ezt úgy adta tovább Evo Moralesnek (az aktuális santa cruzi titkos szálloda címével együtt!), hogy Rózsa György Eduárdó - „akiből rövidesen bolíviai nemzeti hős lesz, ha a felkelés sikeres lesz“ - az ő foteljére pályázik.!






Rózsa György Eduárdó képe az egyik közösségi oldalról


Rózsa György Eduárdó munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, KGB-ügynök és „muzulmán aktivista”, valójában MOSZAD-ügynök pontos bolíviai tartózkodási helyét ugyanis csak a „barátja” – Gyurcsány tudta! (Érdekes adalék: Rózsa György Eduárdó az MSZP első kongresszusán afféle sajtótitkár volt!) És persze a legjobb pajtás Andrassew Iván. Andrassew Iván és Rózsa György Eduárdó sűrűn sörözgettek hasonszőrű elvtársaik társaságában az István út és az Aréna út sarkán egykor volt „Dózsa söröző” különtermében. A söröző pár lépésnyire volt Eduárdó Ajtósi Dürer sor 5. szám alatti lakásától, amelyben a bérlők többsége a hazánkat megszálló Déli Hadseregcsoporton belül működő KGB-parancsnokság főtisztjei voltak!






Budapest-XIV.ker.Dózsa György út 5. sz. ház bejárata


Andrassew egy lényegtelen figura, annál érdekesebb a pajtása, aki a budapesti Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem megyei jogú KISZ-bizottságának az utolsó vezetője volt. És persze egyetemista, persze a párt és az ÁVH kegyeiből! Még ösztöndíjat is kapott, na meg szolgálati lakást az Ajtósy Dürer sor 5. szám alatt, amelyért — KGB-főtiszt szomszédaihoz hasonlóan — lakbért soha nem fizetett! Az egyetemen sokat fontoskodott Borbély Sándor egykori MSZMP Központi Bizottsági titkár, a Munkásőrség Országos Parancsnoka mellett, annak őrnagy-szárnysegédeként. Elkísérte Borbélyt a „testvéri szocialista országok” budapesti nagykövetségein a katonai attasék által szervezett fogadásokra. Ilyenkor civilben ment a helyszínre, aztán a nagykövetség épülete előtt vette elő motyójából a szépen vasalt, egy moszkvai KGB-varrodában készült munkásőr őrnagyi egyenruháját és a fogadáson már abban pattogott. Sokat volt a mindenkori lengyel katonai attasé társaságában azért, mert feladata volt megtudni: megbízható kommunista-e az illető, vagy hazájához hű pártsemleges katona. Írt is mindenféle jelentéseket a számára gyanús lengyelekről!






Borbély Sándor munkásőr karszalagja


Antoniewicz Roland is így került a látószögébe, aki a lengyel katonai attasé fogadásán azt merészelte megkérdezni tőle: „ez milyen egyrenruha?” Mert Rózsa György Eduárdó hacukája semmiben sem hasonlított a munkásőr pufajkákra, elegáns szabású, inkább rendőri- vagy légierős-, esetleg finánc-tiszti mundér látszatát keltette. Flores ügynök szokásos hízelgésével férkőzött Roland nhg bizalmába, hogy aztán sikersen irányítsa az ellene indított vörösnáci lejáratási kampányt. Antoniewicz Roland azonban bátran bemerészkedett az oroszlán barlangjába és elhitette Rózsa György Eduárdóval, hogy "ő is már elvhű kommunista"! Közben a macskával szembeszálló egérként szimatolt, mi a KGB-ügynök "egyetemista" és munkásőr valamint hasonszőrű társainak az igazi szándéka, kiknek a segítségével próbálja menteni a már láthatóan szétrohadozó vörösnáci pártdiktatúrát.









Néhány cikk Rózsa György Eduárdóról a nyolcvanas évekből



Érdekes, kétkolumnás írás olvasható a „Munkásőr” című vörösnáci szennylap egyik utolsó számában Rózsa őrnagyról. Szinte lexikonbejegyzésnek is tekinthető, ha nem maradt volna ki belőle az, hogy elvégezte a KGB minszki tisztképzőjét, majd a Magyar Néphadsereg Katonai Akadémiáján a két éves állambiztonsági szakot! Ez későbbi életrajzaiból is kimaradt, mert azzal, hogy elsősorban KGB-ügynök volt, még véletlenül sem dicsekedhetett. Azzal sem, hogy az izraeli MOSZAD ügynöke volt, bár az egyik bulvárlap véletlenül azt is hírül adta, hogy Eduárdó a Szentföldön járt! Na nem imádkozni, hanem a MOSZAD vezetőinek utasításait átvenni! Ja, még valami: a Chico című életrajzi filmnek is a címszereplője volt! Kár, hogy sok igazság kimaradt belőle!





Rózsa György Eduárdó életrajzi filmje


Eduárdó a „Flores” álnevet használta, amikor spanyol nyelvű kommunista lapokban „újságíróként” publikált. A szó jelentése: virág vagy penész. Az utóbbi tökéletesen visszaadta Rózsa György Eduárdó személyíségét! Akire rátapadt, előbb-utóbb a vérét is kiszívta! Na de ne rohanjunk ennyire előre az eseményekben! Rózsa György Eduárdó egyik feladata a magyar jobboldal szétverése volt. Beépült ahová csak lehetett, még a muzulmán egyházba is, közben küldte jelentéseit Moszkvába, Havannába, az iraki diktátorhoz, Tel Avivba, de még a vörösnáci horvát vezetőkhöz is, akik később ezredesi rendfokozattal és állampolgársággal honorálták meg érdemeit!




Rózsa György Eduárdó grafomániás könyve a balkáni "kalnadról"




Rózsa György Eduárdó felmenői vörösnáci kalandorok voltak, az ő nyelvezetükön „internacionalisták”, mi viszont internáciknak nevezzük őket! Egyikük, egy említésre sem érdemes bitang az 1919-es Kun Béla-féle hazaáruló vörösnáci zendülés egyik szereplője volt, persze, hogy a vörösdiktatúra bukása után menteni kellett az irháját! Mellesleg izraelita vallású is volt, így nem csoda, hogy Bolíviáig meg sem állt, ahol egy ottani színesbőrű prolilányt vett el feleségül, aki aztán „inka értelmiségi”-ként bukkant fel későbbi életrajzában. Amúgy a „hölgy” egy mezítlábas tanítónéni volt egy Isten háta mögötti kis falúban valahol az Andokban. Azt se tudta hol van Európa, hát még merre van Magyarország! De kiváló búvóhelyet biztosított az üldözött Eduárdó-ősnek!




Olof Palme svéd miniszterelnök


Eduárdó nagyon korán lett a barátja a Bolíviában megismert Ilich Ramirez Sanchez, álnéven „Sakál”, „Carlos” nevű mesterlövésznek, hirhedt vörösnáci terroristának, akitől rengeteget tanult. Olyannyira, hogy gyorsan túlszárnyalta mestere tudását, így nem csoda, hogy bűnözőtársai őt bízták meg a Moszkvának kényelmetlenné vált svéd miniszterelnök, Olof Palme meggyilkolásával. Egyetlen lövéssel terítette le 1988-ban a svéd politikust, aztán még gyorsabban felszívódott a kádárista magyar nagykövetség épületében, ahonnan „diplomáciai poggyászban” került vissza Budapestre. Pont úgy, ahogyan Szekér Gyula, aki egyik párizsi hivatalos útja során akart disszidálni, mire a KGB emberei elkapták, beinjekciózták és beszállították a magyar nagykövetségre, ahonnan „diplomáciai poggyászban”, „romlandó árúként”, egy MALÉV különgéppel került vissza Budapestre.





Csak azért sokan nem tudták, kicsoda Rózsa György Eduárdó őrnagy-ezredes, mert a lexikont koncepciós perben szerzett ítélettel bezúzatta!



Nézzük tovább Rózsa György Eduárdó zavaros életét! A szakemberek, a katonai szemleírók akkoriban a világ egyik legügyesebb terroristájának tartották! Mert semmit sem lehetett rábizonyítani, olyan volt, mint egy árnyék! Meg is jelent az életrajza egy, a legveszedelmesebb terroristákat felsorakoztató lexikonban, amely a „rendszerváltás” után kivonatosan magyarul is megjelent. Rögtön be is perelte a kiadóját, pedig a cikk minden egyes sora igaz volt! Na de a magyar bírói kar ma is még mindig zömében azokból áll, akik az MKP-MDP-MSZMP kegyeiből, többszöri átvilágítás után, "elvhű kommunistákként" kerültek be az igazságszolgáltatásba! Vajon mikor kerül sor e igen veszélyes, félreítélkező idegen elemek kiszűrésére, eltávolítására? Nem csak a Bárándi famíliáról van szó, mert ők „kishalak” az igazi rókák között!






Rózsa György Eduárdó, akinek Che Guevara volt a példaképe a "Munkásőr" című lapban


Rózsa György Eduárdó mindenhová megpróbált beépülni, hogy ártson a jobboldalnak. Még az Európai Radikális Pártban is felbukkant, ahonnan aztán kiebrudálták Antoniewicz Roland figyelmeztetése nyomán, aki írt az Erdélyből Nicolae Ceauşescu vörösnáci diktátor elől elmenekült Tóthfalusi Annának. Aztán érdekes módon az SZDSZ-közeli KAPÚ című folyóirat szerkesztői között jelent meg, sőt: a szerkesztőséget úgy próbálta lejáratni, hogy egy újságírót párbajra (sicc!) hívott, de az szerencsére a bolondnak tűnő ötletnek nem állt kötélnek. Jól tette! A mesterlövész "Eduardo Flóres" bekötött szemmel is lepuffantotta volna!



Rózsa György Eduárdó "radikális jobboldaliként" próbálja bomlasztani a jobboldalt




Rózsa György Eduárdó egyik legsikeresebb dobása az volt, hogy a MOSZAD megbízásából sikeresen beépült a magyarországi iszlamisták közé! Először a már néhány éve működő igazi egyházat kereste meg, hogy ő „igazhívő” akar lenni, de a PFSZ nagyon gyorsan lenyomozta, hogy provokátor és elküldték melegebb éghajlatra. Erre létrehozta a saját „muzulmán egyházát”! Aztán ügyesen lapult, „játszotta az eszét”, így sokan elhitték, hogy megtévedt bárányka megtéréséről van szó! Aztán a Jobbikba is megpróbált beépülni, amiben végül néhány nem oda való elem segített neki a korábban SZDSZ-es Morvai Krisztina köreiből.



A hol "jobboldali", hol baloldali, hol "liberális" terrorista a Kapú szerkersztőit boldogította




A párbajhős terrorista


Nyomatékkal megjegyzem: bárkinek jogában áll rájönni tévedéseire, korrigálni nézeteit és pártot cserélni! Ez is a demokrácia. Azt sem állítom, hogy tudott eről a politikusasszony, de ezt nem is zárom ki! Ugyanis érdekes módon a legutóbbi tisztujításon be sem került a Jobbik szűkebb vezetésébe és nem szerepel Vona Gábor pártelnök Facebook-os barátai között sem! Lehet, hogy könnyelműség volt a Jobbik nevében európai parlamenti képviselőt faragni belőle? De egy biztos: Morvai Krisztina akkor volt egyetemi hallgató az ELTE-n, amikor Rózsa György Eduárdó volt a KISZ Bizottság első titkára! És Csermanek János (banditaneve „Kádár”) diktatúrája idején akárki nem lehetett egyetemi hallgató, főleg nem a jogi karon, ahová BM-tisztek, KISZ- és MSZMP-funkcik valamint csemetéik élveztek elsőbbséget a felvételnél! Mindenléppen a szülei munkahelye és a lakóhelye szerinti MSZMP bizottság ajánlása volt szükséges és persze a KISZ-tagság! A Summa cum laude minősítéshez pedig elkerülhetetlen volt!

A hithű kommunista Rózsa György Eduárdó horvát usztasa ezredes és munkásőr őrnagy, KGB-, MOSZAD- és ÁVH-ügynök. Hány embert ölt meg a vörösnácik parancsára?


De térjünk vissza Rózsa György Eduárdóhoz. Mesterlövészként ő volt az, aki az állambiztonsági szervek (beleértve a KGB-t is!) és a vörösnáci párt (lényegében egy és ugyan az a cég!) megbízásából végezte az „eltakarításokat”! Magyarán: azok megölését, akik szálka voltak a vörösnáci vezetők szemében! Érdemes lenne felfedni és közzétenni Flores „elvtárs” e bűnlajstromát! A kérdés csak az: az idevonatkozó iratok vajon túlélték-e azt a nagy akta-megsemmisítési hullámot, amelyet az ÁVH utolsó vezetői a „rendszerváltás” hajnalán véghez vittek! Gyanítom az utódpárt mindenkori vezetői – így Gyurcsány is – azért rendelkeztek egy-egy másolattal! Hiszen az ávéhás iratok mindig több példányban készültek és azok a Pártközpont és a KISZ több vezetőjéhez is eljutottak! Például Apró Antalhoz, a KGB rezidenséhez, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjához, miniszterelnök-helyetteshez, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökéhez, Gyurcsány Ferenc aktuális feleségének nagyapjához!


A terrorista hamistanú vallmása Antoniewicz Roland ellen indított koncepciós ügyben. A Történelmi Hivatal (ma Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára) egyik, Antoniewicz Rolandot besározó ÁVH-s vaskos dossziéjából.


Egy másik állomása Rózsa György Eduárdó zavaros életének a balkáni testvérháború volt, ahol mindkét harcoló fél számtalan népirtást hajtott végre! A szerbek a muzulmánokat és a katolikus horvátokat irtották, a horvátok a muzulmánokat és a pravoszláv szerbeket! Pedig a két szláv nyelv között még annyi különbség sincs, mint a szlovák és a cseh, vagy a lengyel és az ukrán között! Horvát usztasa lett, az ezredesi rangot is megkapta. És miért ment harcolni egy olyan országba, amelyhez semmi köze nem volt? Na, erről azokat az „internacionalistákat” is érdemes lenne megkérdezni, akik Franco Spanyolországába mentek kalandorkodni! Egy biztos: mesterlövészként itt is a vörösnácik sok ellenségét, a demokrácia odaadó hívét küldte másvilágra! Ha még élne ez a kalandor, szívesen megkérdezném tőle: „mondd, pajtás, te valójában ki vagy?” egy biztos, nagyon ügyes és ravasz kaméleon volt!

Coimbra, Portugália, 2010. tavaszán

FOLYTATJUK

Inaçio Angelos

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *


Kedves Inacio Angelos Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a cikket azért is, mert ezzel a szemét alakkal: Rózsa György Eduárdóval - sajnos - én is találkoztam. Ő intézte el, hogy az egyetemre ne kerüljek be, pedig a pontszámom szerint ott volt a helyem. A felvételi után valamelyik egyetemi vezető (a nevére nem emlékszem) elküldött a KISZ Bizottságra, hogy kérjek tőlük ajánlást. Erre ez a Rózsa György Eduárdó fogadott, aki rögtön mindenféle zagyvaságokkal kezdett traktálni: az internacionalizmust meg a Szovjetuniót és a mocsokpártot, Kádárt és a KISZ-t magasztalta. Aztán megkérdezte, mi a véleményem a KISZ-ről, mire azt válaszoltam, hogy eddig nem volt hozzá szerencsém, mert nem vagyok KISZ-tag és nem volt alkalmam azzá lenni. Erre elkezdte magasztalni a KISZ-t meg a vezetőit, Gyurcsányról meg ömlengve beszélt. Még azt is említette, hogy sokszor szoktak sörözni, meg bár Gyurcsány anyja egy "egyszerű szegény vidéki cigánylány", de az apja az egy nagykutya. Azt persze nem mondta, hogy ki. Én mondtam erre, hogy "Gyurcsány nevű nagykutyáról még nem hallottam", mire ő meghökkent és azt mondta: mert nem így hívják az apját! Erre mergkérdeztem: "akkor kicsoda?". Á, az titok - felelte, egy megyei első titkár. Erre én: "és miért nem vállalta a gyereket, miért nem adta a nevét?" Erre ő: mert csak véletlen volt, hogy gyereke lett Gyurcsány Katától. Utána megváltozott és rámrikácsolt: mi ez, valami kihallgatás? Én persze nem hagytam magam. Mondtam, hogy csak érdekelt a dolog, és ő hozta szóba, nem én. De Rózsa György Eduárdó úgy nézett rám, mintha ki szeretném kiszedni belőle legszentebb titkait. Én akkor gyorsan témát váltottam és azt mondtam, hogy ide küldtek, mert sikeresen felvételiztem. Mire ő: húzzak el, de gyorsan, mert a felvételi eredményeket majd csak később hírdetik ki, tehát egyáltalán ne érezzem magamat felvettnek! Kiáltotta, aztán szinte kilökött a szobából és rám csapta az ajtót!

Magyar Éva

Rózsa György Eduárdó telefonon instruálja Antoniewicz Rolandot, hogy a Munkásőrség Országos Parancsnokságán egy bizonyos Pusztai ezredest keresse meg, az állambiztonságiak pedig a lehallgatott beszélgetést jegyzőkönyvezték! Az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltára - Történeti Hivatal egyik dosziéjából.


* * *


Tisztelt Uram!

Ez a Rózsa György Eduárdó valóban egy nagy gazember volt! Ott laktam nem messze tőle, az egyik szomszédos házban, szinte naponta láttam, óriási szovjet rendszámú fekete, befüggönyözött autó jött érte, ha jól emlékszem Csajka vagy Volga. Láttam egyszer a Liget szélén egy magyar kormányőr őrnaggyal, vagy alezredessel, jó barátok benyomását keltették. Máskor háza ablakából a ligeti verebekre lövöldözött. A Dózsa étteremben valóban összejöttek magas rangú szovjet tisztek, kik társaságában sokszor megfordult. Én sokszor tértem be oda egy pofa sörre, amazok meg vedelték a vodkát és mindenféle orosz dalokat énekeltek, Katjusát, Szulikot. A pincérek rettegtek tőlük, mert nem egyszer fizetés nélkül távoztak. Volt amikor Rózsa György Eduárdó az egyik pincért pisztollyal fenyegette meg és azt mondta neki - láthatóan részegen : "kuss, pofa be, te patkány, majd fizetünk!" Volt, amikor egy szál focista gatyában, stopliban tévedt be és meghökkenve konstatálta, hogy sehol egy szovjet ivócimbora. Én először azt hittem, ő is szovjet tiszt, mert úgy beszélt velük oroszul, mint én a szomszédasszonnyal magyarul. Mindig "tavariscsi" szólította őket. Ha lehetett, mindenki nagy ívben elkerülte. Egyszer egy srác szólította le a hugát, ki szép és csinos lány volt. Amikor ezt meglátta, se szó, se beszéd, olyan frászt kavart le az ipsének, hogy az eltámolygott a sarki patikáig.

Üdvözlettel:

B.Gy.








Rózsa György Eduárdó ÁVH-s tiszt volt az Antoniewicz Roland kárára 1988-1990 között végrehajtott lejáratási állambiztonsági provokáció szervezezője és végrehajtója és a Münnich Ferenc Társaság valamint a Kádár János Társaság alapítója és tényleges vezetője. Antoniewicz Roland csak úgy tudott az ávéhások eszén túljárni és kiszimatolni: vajon a szélső baloldal - a vörösnácik terveznek-e valamilyen visszarendeződést, épp ezért látszólag vállalta az együttműködést, de többnyire inaktív volt. Magányos Mata Hari, Cicero volt.


* * *


Kedves Szerkesztő Úr!

Az biztos, hogy ez a patkány kettős, vagy hármas életet élt! Az egyetemre mindig civilben jött be, sportosan, fiatalosan és mindig volt nála egy jókora sport táska. Aztán egyszer az Andrássy úton (akkor még Népköztársaság útja)sétáltam a barátnőmmel és láttam, hogy a bolgár nagykövetség előtt sorra állnak meg mindenféle fekete autók DT rendszámmal és különböző egyenruhákat viselő tábornokok szálltak ki belőlük. Többnyire alacsonyabb rangú tisztek társaságában. Aztán befutott egy BC magyar rendszámú kocsi, ilyenekkel furikázták a pártközpont embereit. És mit látok: kikászálodik belőle Rózsa György Eduárdó, persze civilben, aztán ott elővakart egy, szépen vasalt egyenruha zakót két vöröscsillaggal a hajtókáján, amilyenek a munkásőrök sapkáján lehetett látni, de picit kisebbek voltak. Gyorsan magára húzta, közben szétnézett, hogy nincs-e ismerős a közelben. A barátnőmmel gyorsan úgy tettünk, mintha csókolóznánk, de szemem sarkából tovább figyeltem. És csak utána mászott ki a kocsiból egy hasonló egyenruhát viselő fazon, de két vörös csillag volt mindkét hajtókáján. Amikor később az egyetemen megkérdeztem: "mi volt ez?!" Először letagadta, majd azt mondta: "kussolj, apóca, ez államtitok, ugye nem szeretnél kellemetlenségeket?!" Azóta is nagy ívben kerültem el, mert nem bírtam beképzelt fizimiskáját. Amikor megölték Olof Palmét, elmerészkedtem a KISZ-bizottságra hogy megkérdezzem tőle: hogyan ölhették meg valakik ezt a nagyszerű embert. Amikor Rózsa György Eduárdó iránt érdeklődtem, a tikárnője azt mondta, "Rózsa elvtárs épp külföldi kiküldetésen van!" Nem ismertem a csajszikát, mert bár - mint mindenki - én is KISZ-tag voltam, de csak a május elseji ingyen sörözgetésekre-virslizésekre jártam el. Mások a KISZ-táborban, vagy rendezvényeken próbáltak felcsípni jobbnál-jobb csajokat, de nekem már volt barátnőm, így nem éltem ezzel a lehetőséggel. Pedig a tábor is ingyen volt...

Baráti üdvözlettel:

G.K.



Rózsa György Eduárdó (a felső képen balról és az alsó képen) KGB-, MOSZAD-, ÁVH- stb -ügynök, munkásőr őrnagy és horvát usztasa ezredes, a világ egyik legnagyobb szélső baloldali - vörösnáci terroristája mindenhová beépült, vagy megpróbált beépülni. Így lett a bizonyos Bolek elvtársal közösen létrehozott maga csinálta "muzulmán egyház" feje, majd a Jobbikba is megpróbált beférkőzni, de Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni nhg idejében figyelmeztette Vona Gábort (a felső képen jobbról)


* * *


Adjon az Isten Szép Jónapot, Szebb Jövőt!


Rózsa György Eduárdó nemzetközi vörösnáci terrorista nem csak a Jobbikba próbált beépülni! A FIDESZNÉL és az MDF-nél is próbálkozott, de mindenütt felismerték és elküldték a fészkes fenébe! A Jobbikba történő beépülése azért vallott kudarcot, mert Roland von Bagratuni nhg idejben értesítette Vona Gábor elnök urat! Én csak arra lennék kíváncsi, ez a tetű hány nyűt hagyott maga után, akik halála után újra meg újra megpróbálkoznak. A vörösnáci kommunisták "munkásmozgalom története" című zagyvaság-gyűjteményekben arra kimondottan büszkék, hogy amióta elmebeteg mozgalmuk létezik, mindig mindenhová beépültek! Épp ezért a jobboldali pártoknak fokozott óvatosságot kell tanúsítaniuk, nehogy újabb Gyurcsány Ferenc-Rózsa György Eduárdó tanítványok próbálkozzanak beépülni, kémkedni! Ami pedig Antoniewicz Rolandot illeti, több becsületes magyartól sok jót hallottam róla, még mielőtt sor került volna a "rendszerváltásra" és a vörösnáciknak az MSZMP-ból MSZP-be történő átvedlésére. Az ilyesmire egyébként némely európai országban találó nevet használnak "régi prostituált új seggel"! És ebbe az új seggbe az is belefér, hogy a lopott nemzeti vagyonból lett milliárdosok - mindenki nevetőgörcse közepette - eléneklik az Internacionálét! Ez olyasmi, mintha egy katolikus pap elmenne imádkozni egy muszlim mecsetbe!

Üdvözlettel:

Szűcsné

* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése