2010. október 8., péntek

A Vörös nácik végnapjai 7. A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat.





A VÖRÖS NÁCIK VÉGNAPJAI 7.

A valaha adott legpofátlanabb nyilatkozat

2010. október 05. 17:20 STOP

A vörösiszap-katasztrófa után röpke másfél nappal végre újságírók elé mertek állni a tároló tulajdonosai-üzemeltetői, és sikerült is nekik a valaha adott legpofátlanabb nyilatkozattal előállni.

A gátszakadás miatt hét ember meghalt, többeket keresnek, százak vannak kórházban égési sérülésekkel, mindenki természeti katasztrófát emleget, de olyat, amilyet még nem látott a világ. És ez a két jóember mit mond?



Először is azt, hogy nem értik, az államtitkár miért függesztette fel tevékenységüket. Na, vajon miért? Kié az a tározó, aminek a gátja átszakadt? Ki tette bele az iszapot? A hupikék törpikék?

Erre egyébként azt mondják, hogy de az ő szakembereik mindent rendben találtak. Milyen szakemberek ezek? Hogy találhattak ott mindent rendben? Hát a gát átszakadt valahogy, nem? Biztos ezért is a törpök a felelősek.




De lépjünk túl azon, hogy a szegény pici cégvezetők nem értik, hogy kerültek ilyen helyzetbe. Istenem, hát van ilyen, szóval ezt a kis apróságot nézzük is el. Na de hogy folytatják? "Hasonló eset soha nem történt, így arra nem is lehetett felkészülni, mint ahogy Felsőzsolca sem gondolta volna, hogy elönti az ár."

Mi van? Hogy jön ez ide? És hogy hogy nem lehet erre felkészülni? Ez lenne a dolgotok, ember! Nemcsak az a buli része, hogy beszedjétek a pénzt, az is, hogy az anyagot kordában tartsátok. Mi az, hogy nem lehetett felkészülni erre?



Aztán mindezek után az egyik cégvezető még odaböffentette azt is, hogy a vörösiszaptól nem kell félni. Hát persze, valójában nincs is semmi probléma a maró anyaggal. Sőt, különösen ajánlott benne megfürdőzni, még arcpakolásként is használható adott esetben. Lehet, hogy holnaptól már mi is elkezdjük árusítani. Ez lesz az igazán nagy biznisz, szólok is Illés államtitkárnak. Ez eddig hogy nem jutott eszünkbe, nem is értem.



Remélem egyébként, hogy a "nemkellfélni" szöveget az elhunytak családtagjainak is előadják majd. Ideális helyszín lehetne például a kisgyermekek temetése, a búcsúbeszéd például kezdődhetne így: a vörösiszaptól nem kell félni.

Megtudhattuk még azt is, hogy az iszap lemosás után veszélytelen. Aha, ezért került több száz ember égési sérülésekkel kórházba. Mert tökre veszélytelen. De persze erre is megvan a válasz: elképzelhető, hogy ezek az emberek nagyon nagy mennyiségben, nagyon sokáig érintkeznek az anyaggal. Persze, direkt fetrengtek benne pár órát, mert az milyen jó már.




A cégvezetők közlése szerint 30 millió forint humanitárius segélyt adnak az áradás okozta települések önkormányzatainak. A környezetvédelmi államtitkár által említett 10 milliárd forintos kárt pedig túlzónak tartják. Na ez az, amire meg már tényleg nem lehet mit mondani.

Fodor Gábor szadeszes exminiszter - ő aztán tényleg felelős a katasztrófáért!


Apró érdekesség, hogy a cég tulajdonosa, a nyilatkozatot adó jóemberek főnöke, Bakonyi Árpád a mai napig a vezérigazgatója az amúgy környezeti kárelhárítással foglalatosokodó állami tulajdonú Nitrokémiának, s ilyen minőségben Bakonyit Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter Környezetünkért díjjal tüntette ki 3 éve, továbbá ugyanez a Bakonyi Árpád tavasszal a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést is megkapta.

Kapcsolódó cikkek

Jól működött a tározó - A hivatalos jelentés szerint
Vörösiszap: még ma jelent a kormánynak az MTA
Így mérgez a vörösiszap
Környezetünkért díjat kapott a timföldgyár tulajdonosa - Fenyeget a tervező

********www.nemzetihirhalo.hu ********


A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com


* * *



Dr. Nagy László ügyvéd - politikus:

Ajka a vörösök valóságos elszámoltatásának az igazi próbaköve!


A Kádár rendszer futtatott bolsevikjaiból verbuválódott vörös bárók ajkai timföldgyára nehézfémekkel telitett, súlyos égési sérüléseket okozó 800 000 köbméternyi vörös iszapja rontott rá az Ajka menti, mélyebben fekvő magyar falvak vétlen, mit sem sejtő szegény magyar népére. Halott, megvakult és megnyomorított magyar emberek az áldozatai a vörös bárók gátlástalan, csak a haszonra koncentráló felelőtlen ipari tevékenységének.

Kapolyi László vörösbáró, Csermanek - bandita néven Kádár - János haverja és minisztere volt


Vérlázító már maga az a tény is, hogy ez a sokmilliárdos cég 10.000 000.- Forintos biztosítással rendelkezett és működhetett, miközben az általa okozott kár a szakértők szerint, a 4-5 Milliárd forintot is meghaladja! Ez a biztosítási összeg / egy jobb autó ára / mutatja legjobban azt a sivár és öncélú és felelőtlen és rabló mentalitást, amely e tulajdonosi világ valóságos mentalitását jellemzi.

Tolnay Lajos vörösbáró - ő is felel a vörösiszap-katasztrófáért


Tényként közlik a hatóságok, hogy az " elvtársak " az ajkai iszaptározó hatóságilag engedélyezett befogadó képességét sokszorosan meghaladó iszap mennyiséggel töltötték fel, amelynek a falai a fizika törvényeinek megfelelően felmondták a szolgálatot. 800 000 hektár mezőgazdasági termőterület vált évtizedekre használhatatlanná. A falvak házaiba 2.5 méretes iszaptenget tört be a percek tört része alatt, többen eltűntek. A vörös iszaptenger feltartóztathatatlanul halad a mosoni Duna és a nagy Duna felé. Útját gipsz hegyekkel próbálják feltartóztatni!

Gyurcsány Ferkó hátterében mindig az anyósa és a véreskezű apró Antal lánya, Apró Piroska áll - ő a vörösnáci Richelieu bíborosa...


Ez alatt a vörös bárók egy általuk közzétett arcátlan nyilatkozattal próbálták meg a büntető és polgári jogi felelősségüket a természetre hárítani! Közölték, hogy " 100.000.-Ft gyors segélyt " hajlandók adni a kárt szenvedetteknek. ( Családoknak ). Hogy nem sül ki a szemük ettől az összegtől, amikor a családok élelmiszert tároló helységei, bútoraik, háztartási gépeik stb., mind-mind megsemmisültek, házaik szétáztak stb. 100.000.- Ft = 300.- Euró! Micsoda szociális érzékenység a báró urak részéről! A timföldgyár tulajdonosai között ott látjuk a Gyurcsányokat, a Tolnaiakat, Bakonyiakat és társaikat, a hátuk mögött a hatalmas magánvagyonnal! És az értük aggódó magyar sajtó a kifosztott magyar emberekhez fordul segítségért, mondván, gyüjtsünk pénzt az áldozatoknak. ( Értsd: a bárók nem fizethetnek ugyebár )

A vörösnácik a hatalom helyett a rácsbokban kapaszkodjanak


Mi a teendő? Gyors és kíméletlen letartóztatások, a tulajdonosok magánvagyonának az azonnali lefoglalása, büntető és polgári jogi eljárás megindítása a teljes tulajdonosi " báró világ " ellen. Az igazság kíméletlen következetességet követel az elszámoltatást hangoztató Orbán kabinettől. Ez az " elszámoltatás igazi próbaköve" ! Mentegetőzésnek és mellébeszélésnek nincs helye. Csak a tett hitelesit! Az ígéret már nem ! Pont!

*** www.nemzetihirhalo.hu *************



A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *



Gyurcsány(i) és Bakonyi, a két svábhegyi tuti
2010. October 06. Wednesday, 11:31


Illeték- és adócsalás útján adták el a volt állami üdülőt? Miért nem vett észre az ügyletből semmit az Illetékhivatal?

Bakonyi Árpád 1994-ben még munkanélküli volt, ma már az ország 18. leggazdagabb embere. 1999-ben Gyurcsány Ferenc cégével karöltve egy 500-900 millió forintot érő svábhegyi volt állami üdülő tulajdonjogát 134 millió forintért adták el Bakonyi nagyobbik fia cégének. A számviteli törvényt megkerülve így a fiú vállalkozása több tízmillió forint illetéket, Gyurcsány és az apa tulajdonában lévő cégek pedig közel 100 millió forint társasági adót takarítottak meg.

Gyurcsány Fecó - ő is sáros az vörösiszap-katasztrófa ügyben


1961-ben a honvédelmi miniszter a Budapesti Honvéd Sport Egyesület élsportolóit arra utasította, hogy használati jog fejében építsenek egy 6 szobás síházat, kosárlabdapályát, illetve egy kispályás futballpályát a Svábhegy tetejére. Az állam kisajátítással megszerzett több mint egyhektárnyi földterületén a BHSE több későbbi olimpiai ezüstérmese (Kajdi János bokszoló és Csatári József birkózó), világbajnoka (Varga János és Klinga László birkózók) robotolt társadalmi munkában. A HM 1988-ban 12 057 négyzetméternyi területét 40 millió forint értékben elcserélte az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat két margitszigeti földterületével. A XII. kerületi, Mátyás király út 53/B alatti telek és úgynevezett síház anyagi értékét ugyanis jelentősen növelte, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi értéknek nyilvánította a telek erdősávját, illetve, hogy az épület az utca többi nagy értékű villájától mintegy 600-700 méter távolságban épült meg. (A Mátyás király út több világcég magyarországi rezidenciájának ad helyet.)

Bakonyi Árpád


Az állami tulajdonú cég a csere után szinte azonnal az épület bővítésébe kezdett. Alig egy év leforgása alatt, a kis faházból egy 26 szobás, 2057 négyzetméter alapterületű vállalati üdülőt varázsolt. A közpénzből épült svábhegyi villa szépségének azonban nem sokáig örülhettek a szocializmusban edzett vállalati dolgozók; a céget minden ingóságával együtt 1991-ben a Hungalu Rt. szerezte meg. A tulajdonosváltás után az Alumíniumipari Kereskedelmi Vállalat új neve pedig a Hungaluker Kft. lett.



Az MSZP Köztársaság téri székházában úgy tudják, hogy a párt anyagi háttérbázisát öt ember felügyeli, kezeli, illetve szerzi meg: Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Kapolyi László, Puch László és Bakonyi Árpád. Ez utóbbi úrról keveset tudhat a közvélemény. Bakonyi szovjetunióbeli és veszprémi egyetemi évei után, hamar az MSZMP-ben, illetve az Ipari Minisztérium osztályvezető-helyettesi pozíciójában találta magát mint vegyipari mérnök. Kapolyi irányítása alatt részt vett többek közt a dorogi égető tervezésében és kivitelezésében is. A sikerek ellenére a felfelé ívelő karrier 1994-ben hirtelen mégis megtört. Öccsének, Bakonyi Nándornak októberben írt üzenetében ugyanis már arról panaszkodott, hogy munkanélküli lett és állást kell keresnie. Ehhez képest tíz év múlva már az ország 18. leggazdagabb embereként köszönt vissza - vagyonát tavaly a Manager Magazin 12 és fél milliárd forintra becsülte. Személyéhez és fiaihoz több mint 40 kisebb-nagyobb cég köthető.



A szocialista érzelmű Bakonyi Árpád 1995-ben foglalta el a Hungalu Rt. elnöki pozícióját. Többek között vezérigazgatói tevékenységének köszönhetően, a cég közgyűlése három év múlva kénytelen volt feloszlatni a részvénytársaságot. Az már csak hab volt a tortán, hogy a Horn-kormány májusban elvesztette az országgyűlési választásokat. Bakonyinak lépnie kellett: a leányvállalatát eladta két MSZP-közeli nagyvállalatnak. A Hungaluker Kft. új tulajdonosai így 40 százalékban a Gyurcsány Ferenc vezette ARK Vagyonkezelő Rt., 60 százalékban pedig a MAL Magyar Alumínium Rt. lett. Bakonyi Árpád azonban most sem maradt állás nélkül, az adásvétel után két hónappal ugyanis megkapta a MAL Magyar Alumínium Rt. alelnöki székét!



A Hungaluker Kft. sorsa azonban 1998. augusztus 31-én az anyacéghez hasonlóan megpecsételődött. Tulajdonosai: az ARK részéről Gyurcsány Ferenc, a MAL részéről pedig a Tolnay Lajos, Petrusz Béla és Bakonyi Árpád alkotta multimilliárdosok "klubja" ugyanis két egyszemélyes cégre osztották fel a társaságot. Míg a Hungaluker-vagyon 40 százalékát Gyurcsány Ferenchez köthető Partagas Management Kft. kapta meg, addig 60 százalékát az Aluker Kereskedelmi Kft. A megszüntetett cég záróleltára szerint az ingatlan értékét közel 137 millió forintban becsülték meg az osztatlan közös tulajdonban maradó nagyvállalkozók. A sikeres szétválás ellenére azonban nyolc hónapnyi létezése után, Bakonyiék visszaolvasztották Aluker Kft. nevű leányvállalatukat a MAL Rt. anyacégbe.



1999 májusában az élénk külföldi befektetések miatt országos ingatlanár-robbanás történt. Az addigi lakások, házak, nyaralók piaci értéke megnégyszereződött, megtízszereződött. Valószínűleg ezért döntött úgy a Gyurcsány anyósa, Apró Piroska vezette Partagas és a MAL, hogy 1999. szeptember 22-én eladja a volt állami üdülőt. Vevőnek érdekes módon Bakonyi Árpád fiának cégét, a Bapet-Y3 Kft.-t nézték ki. A Bakonyi-Tolnay-Petrusz-érdekszövetség és a Gyurcsány-Apró család éppen ezért papíron nem is ragadtatta el magát az ingatlan vételárának kiszámításakor. Alig több mint bruttó 134 millió forintot kértek a ház tulajdonjogáért a Bakonyi fiútól, holott igazságügyi ingatlanszakértők szerint az ingatlan ára ekkor már 500-900 millió forintot ért. (Míg a Bölény utcában 45 ezer forint, addig a Szamóca utcában már csaknem 80 ezer forintot ért egy négyzetméter!)



A számviteli törvény kimondja: "a piaci érték meghatározásánál általában abból kell kiindulni, hogy az adott eszközt az értékelés (mérlegkészítés) időpontjában, adott állapotban, adott környezeti feltételek mellett, mennyiért lehetne beszerezni, illetve mennyiért lehetne eladni." Azaz mindig a környező eladásra szánt házak, villák piaci árához kell meghatározni az eladásra szánt ingatlan vételárát, hiszen enélkül az állam jelentős társasági adótól és illetékbevételtől esne el. A felülvizsgálatot a mindenkori független illetékhivatalnak kell elvégezni, ami itt érthetetlen okok miatt valószínűleg nem történt meg, hiszen csak 13 millió Ft illetéket fizettek be, holott az ingatlan piaci átlagértékét figyelembe véve, minimum 70 millió forintot kellett volna fizetni.



A volt balatonőszödi és szemesi állami üdülők olcsón és vitatott módszerekkel való megszerzésének ismeretében, Gyurcsány ennél az adásvételnél sem hazudtolta meg önmagát. Bár a Mátyás király úti ingatlanban csak 40 százaléknyi tulajdonrésze volt, mégis ő kapta a vételár nagyobb részét, ami jogi nonszensz. Míg a Gyurcsány Ferenc érdekkörébe tartozó Partagas bruttó 73 millió forinttal távozott, addig a 60 százaléknyi tulajdonrésszel rendelkező Magyar Alumínium Rt. alig több mint bruttó 61 millió forintot kapott! Persze mindezt csak papíron, hiszen ingatlanszakértők és ügyvédek szerint több mint valószínű, hogy kettős adásvétel születhetett: egy, ami a valós piaci igényeknek felelt meg, és egy másik, amit a Földhivatalnak nyújtottak be.




2005. február 28-án a volt üdülő tulajdonjogát a Bapet-Y3 Kft.-ből való kiválás útján ifjabb Bakonyi Árpád öccsének - Bakonyi Zoltánnak - a cége kapta meg. A Mátyás király 53 Kft.-re keresztelt új cég nyitó vagyonleltára szerint az ingatlan ekkor már csak 96 millió forintot ért, azaz hét év alatt az infláció, az erősödő forint és az évente csak 2 százalékos amortizációs kulcs ellenére további 41 millió forinttal csökkentették a svábhegyi telek és ház értékét! A képtelenséget jól jellemzi, hogy a Mátyás király út elején, a Semmelweis Egyetem az azonos nagyságú területen álló volt Pszichiátriai Intézetét csaknem bruttó 1,4 milliárd forintért árulja!


Jamrik Levente
Demokrata

2005. szeptember 15.
(holahatar)

********www.nemzetihirhalo.hu ********


A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

* * *




AZONNAL ZÁROLNI A VÖRÖSBÁRÓK MILLIÁRDOS VAGYONAIT!


A Magyarok Szövetsége felszólítja a kormányt, hogy azonnal zárolják a MAL Zrt. tulajdonosainak vagyonát a vizsgálatok befejezéséig. A szövetség értesülései szerint az érintett vezetők megkezdték egyes vagyonelemeik kimentését.

Illusztráció


A tulajdonosok közel 40 milliárdos vagyonából gond nélkül lehetne kártalanítani az érintett vidéket. Ezek az emberek a privatizáció idején fillérekért vették meg a MAL-t, mára pegig az ország leggazdagabb emberei közé tartoznak. A katasztrófa következményeinek felszámolása nem csak az állam /minden adófizető/ feladata, hanem a korábbi termelési eredményekből származó profitot kezelő vezetőké is.

Magyarok Szövetsége

*** www.nemzetihirhalo.hu
*************


A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com


Az ügy iratai megérkeztek a főügyészségre
Vörösiszap-katasztrófa - Mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt az NNI


2011.12.23 15:40MTI


A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya befejezte a több halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa miatt indított nyomozást, és mind a 15 gyanúsított esetében vádemelést javasolt.


Gulyás Ildikó rendőrségi szóvivő pénteken arról tájékoztatott, hogy az ügy iratai megérkeztek a Veszprém Megyei Főügyészségre.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleménye szerint az eljárás során a hatóság 15 embert gyanúsított meg közveszélyokozás, környezetkárosítás, valamint természetkárosítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a katasztrófa idején valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak.

"A minden részletre kiterjedő nyomozás során keletkezett nagy mennyiségű nyomozati iratokat és mellékleteit 2011. december 21-én a nyomozó hatóság valamennyi gyanúsított esetében vádemelési javaslattal küldte meg a nyomozást felügyelő Veszprém Megyei Főügyészségnek" - írták a közleményben.

Az ügyészségnek harminc nap áll rendelkezésére az iratok feldolgozására, a határidő szükség esetén további harminc nappal meghosszabbítható - mondta a főügyészség szóvivője. Gulyás Ildikó hozzátette: az ügyészség az iratok átvizsgálását követően, annak eredményéhez képest hozza meg a döntését. A szóvivő azt mondta, hogy "nagy terjedelmű" iratanyagról van szó.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójából tavaly október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.

2010. október 7., csütörtök

FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!




FELHÍVÁS A RENDSZER KÁROSULTJAIHOZ!


(Hajdú-Bét, Interfruct, BAUMAG, és egyéb pénzügyi kisszövetkezetek és más felszámolási eljárások és végrehajtások kishitelezői, károsultjai)

A Tiszta Energiával Magyarországért Párt (TEMPO) megalapítására a magyarországi korrupció minél teljeskörűbb felszámolása érdekében került sor, mivel egy normális jóléti társadalom működésének ez elengedhetetlen feltétele. A pártot a jelenlegi rendszer károsultjai alapították azzal a nem titkolt céllal, hogy valódi érdekérvényesítést fognak folytatni a magyar lakosság érdekében egy jóléti állam létrehozásával, melyhez minden tárgyi feltétel adott, csak igazságossá kell tenni a közteherviselést, valamint az igazságszolgáltatási szerveket megszemélyesítő hivatalos személyekkel szemben ki kell kényszeríteni, hogy elsődlegesen tartsák be a törvényeket, és majd tartassák is be mindenkivel! A TEMPO Párt ez irányú tevékenységéről és programjáról bővebben tájékozódhatnak a TEMPO Párt hivatalos honlapján, a www.tempopart.hu -n, valamint a www.docler.hu politika, közélet rovatában, Minda Zoltán titkár, és Borbély József elnök részvételével folyó peres eljárásokról készült videó felvételek tekinthetők meg, ahol képet kaphatnak a TEMPO Párt által folytatott jogi úton történő érdekérvényesítés törvényes módszeréről.

Az alább részletesen bemutatott állami méretűvé nőtt maffia-csoportokkal szemben eredményesen felvenni a harcot csak összefogással lehet. Egy-egy károsult személy akár tíz éven túli egyéni érdekérvényesítő harca alatt sem juthat annyi információhoz, ami alapján teljes körűen átláthatná ezen bűnözői csoportok tevékenységét, nem beszélve arról, hogy egyedül mindenki esélytelen a hatalmi elitet kiszolgáló igazságszolgáltatási szervekkel szemben. A TEMPO Párt egyes alapítói és szimpatizánsai közül jónéhányan tíz éven túl folytatott érdekérvényesítésüket összehangolták az elmúlt négy év során, és a hatóságok előtt már közel két éve a TEMPO Párt is általában beavatkozóként vesz részt az eljárásokban. A TEMPO Párt alapítóinak először a felszámoló-maffiával gyűlt meg a bajuk, és csak később vették észre, hogy szembe kerültek az állami és igazságszolgáltatási szervekkel is, mivel azt tapasztalták, hogy szinte teljes körűen a felszámoló-maffia szolgálatába ,,szegődtek" a hivatali eljárók. A fenti tények arra kényszerítettek bennünket, hogy változtassunk a stratégián, és a saját fegyverüket fordítsuk a felszámolók ellen, követelésvásárlásba fogtunk. Így váltunk többek között hitelezővé a Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárásában. Erre azért volt szükség, hogy jogosulttá váljunk a felszámolási iratokba történő betekintésre, hogy további bizonyítékokat tudjunk szerezni legálisan a felszámolók és tettestársaik (bírók, ügyészek, rendőrök és más hivatali eljárók, ügyvédek, ,,nagyvállalkozók") által elkövetett bűncselekmények bizonyítása érdekében, mivel a felszámolási eljárás iratai nem nyilvánosak, azokat csak a felek /adós, hitelezők/ tekinthetik meg. (A felszámoló cégek módszerei közé tartozik, hogy általában a faktorcégeikkel - Factum 99; Eurofaktor stb.. - követeléseket vásárolnak gazdasági társaságokkal szemben, majd a vásárolt követelésekkel felszámolási eljárásokat kezdeményeznek a bíróságokon, ahol törvénysértő módon járnak közbe, hogy melyik az érdekeltségi körükbe tartozó felszámoló céget jelölje ki az eljáró bíró, ez az irányított felszámolás. Lásd: az NBH-s lehallgatási jegyzőkönyveket a Nyom.396/2003. számú a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyt büntetőügyben.)


A Hajdú-Bét Rt. felszámolási eljárása kezdetektől fogva a figyelem középpontjába került a károsultak nagy száma miatt, a média is rendszeresen foglalkozott a témával. Láttuk, hogy ez a felszámolási eljárás sem a csődtörvény szellemében folyik a Bács-Kiskun Megyei Bíróság előtt, és felismerve, hogy ebben az eljárásban is ugyanaz az a Kossuth Holdingos elkövetői kör (Pintér, Erős, Magyari, Csányi, Kocsis) tevékenykedik, mint a részvételünkkel folyó más eljárásokban (Euro Möbel Line Kft.,,fa", Primtur Kft.,,fa", MÁV MTM Rt.,,fa", Pepszolg Kft.,,fa", AGRIA BA-MAT Kft.,,fa", Smart Kft.,,fa", Interfruct, stb...). Már a nyilvános cégbírósági iratok megtekintésekor kiderült, hogy olyan súlyú törvénysértések/bűncselekmények történtek már a felszámolási eljárás elrendelésének ,,jogerős" időpontját megelőzően és közvetlenül azt követően, hogy az egész felszámolás érvénytelen eljárási cselekményeken nyugszik, tehát hatálytalan. Ezt követően döntöttünk arról, hogy követelést vásárolunk annak érdekében, hogy hitelezővé válva a Hajdú-Bét felszámolási eljárásában a többi nagyszámú, kisemmizett hitelező részére a tapasztalatainkat át tudjuk adni, elősegítve őket az érdekérvényesítésben, hogy a kártalanításuk minél előbb megtörténhessen, illetve hogy a saját ügyünket is ezáltal előremozdítsuk.

A TEMPO Párt és alapítói által elvégzett jogi munka közkincsé válhat a rendszer károsultjai számára, mivel az általunk elvégzett jogi munkát mindenki számára hozzáférhetővé tettük az Interneten, és a károsultak részére mintaként szolgálhat a jogi útvesztőben történő eligazodáshoz, és a saját jogi beadványaik elkészítéséhez, mivel első fokon polgári perekben - az egyébként megfizethetetlen jogi képviselet nem kötelező -, saját maguk is eljárhatnak. Előbb-utóbb felvállalhatatlanná kell hogy váljanak az általunk feljelentett, súlyos bűncselekményeket elkövető személyek a hivatali eljárók, és az országot irányító vezető politikusok előtt. Előbb-utóbb remélhetőleg Magyarország miniszterelnöke, dr. Orbán Viktor úr is megérti, ha l a s s a n m o n d j u k neki, hogy pártja és kormánya nem arra kapott felhatalmazást a rájuk szavazó magyar állampolgároktól, hogy korábban a választópolgárok nagy számának kifosztásában résztvevő személyekre bízza az ország belügyeinek az irányítását.

Felhívással fordulunk minden, vagyonából kiforgatott, jogfosztott magyar állampolgárhoz, hogy érdekei érvényesítésének ügyében vegye fel velünk a kapcsolatot az ismert címeinken! /E-mail: tempopart@vipmail.hu Levélcím:6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/B, VII/1. Tel: 20/417-5539/ Igény esetén tájékoztatót tartunk a károsult társaink részére, teljeskörűen feltárva a felszámolók által elkövetett bűncselekményeket.

Az elmúlt két és fél év során elkészültek a POLIP I-X. bűnszervezeti ábrák, és egyes MÁV cégek bűnügyi folyamatábrái, melyek teljes átfedést mutatnak a korábban Minda Zoltán által készített, s később a sajtó munkatársai által csak ,,Burda-szabásminta"-ként emlegetett bűnügyi ábrával. Továbbá a Központi Nyomozó Főügyészség részben a mi adatszolgáltatásunk alapján készítette el a dr. Varga Miklós - a ,,nagy vagyonátrendező" ragadványnevű, egyébként nem csak a kecskeméti bútorgyár felszámolási eljárását NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvvel bizonyítottan törvénysértően, hanem a Hajdú-Bét felszámolási eljárását akta és ad akta' hatáskör hiányában elrendelő, dr. Varga Miklós ,,mutyi" felszámolási bíró -, és az őt megvesztegető felszámolói vállalkozói kör közti személyi összefüggéseket mutató és bizonyító ábrát. (Joggal merül fel a kérdés, hogy a hatóságok a fent hivatkozott POLIP ábrák alapján miért nem foganatosítanak kényszerintézkedéseket, és miért nem vezetnek eredményre az ezekben az ügyekben indult büntetőeljárások, ha egyáltalán elindulnak!? A válasz n a g y o n e g y s z e r ű, csak el kell olvasni néhány személy- és cégnevet, valamint jogi személy nevét az ábrán, pl. DR. PINTÉR SÁNDOR = DR. MAGYARI JÓZSEF = DR. ERŐS JÁNOS = DR. CSÁNYI SÁNDOR = KOCSIS ISTVÁN = MSZP = FIDESZ = TÁNCSICS ALAPÍTVÁNY = GANSBERGER GYULA = WALLIS = BAJNAI GORDON = KÉSZ KFT. = KOSSUTH HOLDING = HUNYADI RT. = HAJDÚ-BÉT stb...

A fent felsorolt bűnelkövető személyek közül az első öttel szemben már fényképes elfogatóparancs iránti kérelmet is benyújtottunk a hatóságokhoz, melyeket közzé is tettünk a világhálón.
http://sites.google.com/site/tempoparttempo/wanted-elfogato-parancs

Mára bizonyítást nyert, hogy a privát felszámoló cégek (Kossuth Holding stb...) térnyerését az állami szervek eljárói, vezető tisztségviselői, és a különböző kamarák egyes tisztségviselői nagyban elősegítették (pl. PM, ÁSZ, PSZÁF, Bíróság, Ügyészség Rendőrség, FOE, Ügyvédi Kamara stb...).

Az OTP-s dr. Csányi Sándor - ő is szerepel a fentebb hivatkozott körözési fotókon - nevével is fémjelzett, információink szerint az SCD csoport által vagyontalanított, majd felszámolásra juttatott Interfructnak (Cash & Carry) () és a Kossuth Holdingnak () valamint a fentebb hivatkozott SCD-nek egyazon offshore cég a tulajdonosa. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy vélhetően a Csányié is a Kossuth Holding, és már azt is tudjuk, hogy a Kossuth Holdingé a Hunyadi Rt, ez már kiderült a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyó eljárásból (Nyom.396/2003) is. A Hajdú-Bétnek korábban az OTP is a részvényese volt, majd a felszámolási eljárás Kecskeméten történő törvénysértő elrendelésének napján, 2004. január 26.-án a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság előtt került sor dr. Csányi Sándor és dr. Martonyi János nevével fémjelzett társaság több száz millió forintos pénzügyi követelésének biztosítására ideiglenes intézkedéssel, hasonlóképpen a Csányihoz szintén köthető dr. Magyari József nevével fémjelzett ,,Factum 99" Kft. közel egymilliárdos pénzügyi követelésének biztosításához, ugyanazon a napon. (Csányinak és bűntársainak úgy tűnik az sem elég, hogy folyamatosan felszámolásból vásárolnak ,,bagóért"- lásd: Mizo, Hertz, Euro Möbel Line Kft.,,fa"-, hanem még a kishitelezők elé is beférkőzve ,,szivattyúzzák" ki a pénzt.) A Hajdú-Bét felszámolási eljárását, mint ahogy fentebb már jeleztük, a hivatkozott büntetőeljárásban érintett ,,mutyi" varga bíró rendelte el, és jelenleg a másik ,,mutyi"varga bíró leplezi a -másik - ,,mutyi" varga bíró által korábban elkövetett hivatali visszaéléseket, melyek azt eredményezik, hogy a 2004.01.29.-én Kecskeméten ,,jogerősen" elrendelt felszámolási eljárás érvénytelen, ahhoz joghatás nem fűződik, kvázi minden eljárási cselekmény hatálytalan. (Bajnai, Wallis, Pintér, Csányi, Magyari, adjátok vissza a babaruhát, azaz a libát - értelemszerűen a libák ellenértékére gondolunk.)

A Kossuth Holding és a Hunyadi Zrt., valamint a Novum Kft./Zrt. által folytatott felszámolási eljárásokban az is közös, hogy szinte az összes felszámolás alatti cég vagyonát a Berta Kft. őrizte. Köztudomású tény, és cégjegyzéki adattal is igazolt, hogy a Berta Kft. a korábban volt, és a jelenlegi belügyminiszter, dr. Pintér Sándor orgazda érdekeltségébe tartozik (dr. Pintér Sándor is szerepel a körözési fotókon dr. Erős Jánossal együtt, aki a Pintér jóvoltából kerülhetett a 2002-es kormányváltást követően az MFB Zrt. - Magyar Fejlesztési Bank - élére, és szabadíthatott meg bennünket, magyar állampolgárokat úgy körülbelül 2000 milliárd forinttól - a dr. Erős János ellen korábban K&H ügyben folyt büntetőeljárást Pintér dr. Orosz Sándor rendőrtiszttel szüntettette meg, akit kvázi az Erős fölé nevezett ki a Fejlesztési Bankba, biztonsági igazgató címen -, pénzeket kihelyezve baráti körének, lényegében fedezet nélkül, áttételesen Kulcsár Attilának is ő biztosította a ,,cash"-t /készpénzt/, és a ,,know-how"-t is - a K&H-s Kulcsár-ügy kapcsán az a ,,deja vu" érzésünk lehetett, hogy ez már egyszer megtörtént a Rejtő előtt is, csak akkor Erősnek hívták a bankigazgatót - dr. Pintér Sándor orgazda, jelenlegi belügyminiszter ,,korábbi" cége, a Civil Biztonság Szolgálat Zrt. (CBSZ) is így kaphatott néhányszáz millió forintot, ami ugyan ,,megtérült", az ügy külön érdekessége, hogy Erős távozása után Pintér ,,volt"cégére, a CBSZ Zrt.-re cserélték az MFB-t őrző biztonsági céget).

Egy kis kitérőt is kell tennünk ahhoz, hogy megértsük, hogy mi van az ügyek hátterében, mert sajnos ezt a Magyar Televízió Pulitzer-díjas ,,Este" című műsorából sem tudhatjuk meg. Korábban már leírtuk, hogy a Fidesz által delegált Gansberger Gyula is tevőlegesen részt vett a Hajdú-Bétesek kifosztásában is azon túl is, hogy igazgatósági tag a Wallis mellett a Kész Kft.-ben is. Ezekről olvashatnak a ,,Kész-vész átverés" http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kesz.doc, és a Közlemény című http://www.tempopart.hu/irasok/09dec10feb/kozl.doc írásainkban , ez viszont azt jelenti, hogy a Fidesz is részel a felszámolási ,,zsíros falatokból", ezért is pereltük be mind az öt parlamenti pártot még a 2010-es választások megtartása előtt, mely per jelenleg a Fővárosi Bíróság előtt van folyamatban. További bizonyíték arra, hogy nem csak a szocialisták voltak érdekeltek a Kossuth Holdingos felszámolási eljárásokban az a körülmény is, hogy a Stumpf István alkotmánybíró felesége, az ,,átkosban" volt belügyminiszter Horváth István lánya, Horváth Andrea felszámolási bíró a Fővárosi Bíróságon, aki előtt öt esetben folyt Kossuth Holdingos fantom felszámolás. A volt MSZMP-s káder a pécsi székhelyű Vecticalis felszámoló céget tulajdonló Varga Jenő felesége, aki Legfelsőbb Bírósági bíró, a férje érintettségére való tekintettel, a Stumpffal ellentétben nem volt felvállalható jelölt az alkotmánybírói posztra, persze ez is csak ,,parasztvakítás", mivel nyilvánvalóan nincs lényeges különbség, hogy a férj, vagy az após volt az MSZMP-s. Ebből is látszik, hogy nem történt rendszerváltás sem a gazdasági életben, sem a bíróságokon, mert hosszú a sora, hogy a jelenlegi hatalmi elitben kik voltak az állampárt emberei. Kezdhetjük a sort Schmitt Pállal, vagy a mutyibíró dr. Varga Miklós tavaly nyugdíjba vonult hivatali főnökével dr. Bodóczky Lászlóval, aki két ízben is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke volt a ,,rendszerváltás" után, előtte pedig az MSZMP Kecskemét Városi Pártbizottság titkára. Az apja, id. dr. Bodóczky László az 1956-ot felölelő időszakban vezette a Bács-Kiskun Megyei Vérbíróságot/Népbíróságot. (Az ifjabb Bodóczky vörös márvány emléktáblát állíttatott a vérbíró apjának és saját magának,a Bács-Kiskun Megyei Bírósági épület aulájának első emeleti főfolyosóján.) Tovább nem folytatva a kommunisták hosszú sorának a felsorolását, már csak a Barát Tamás személyére térünk ki, aki jelenleg a Kossuth Holding alapító tulajdonosa, Táncsics Alapítványban alapítása óta részt vesz, otthont adott a Békés Fakt Kft. székhelybejegyzéséhez (Budapest V. ker., Bécsi út 5., ami egyidőben a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű Duna Libra Közgazdász Rt. felszámoló cég székhelye is volt), a Békés Fakt Kft.-be mentették ki törvénysértő módon a Hajdú-Bét ingatlanvagyonát. Barát Tamás korábban az MSZMP újpesti szervezetének titkára volt. A Békés Faktot a szintén Kossuth Holdingos érdekkörű fantom Novum Kft./Zrt. számolta fel, és természetesen a Pintér fantom cége nyújtotta be az őrzésvédelmi számlát. Dr. Csorba Gábor, aki a Kossuth Holding Válságkezelő Rt.-nek is az ügyvezetője jelenleg, a Békés Fakt-nak is ügyvezetője lett, már a Hajdú-Bét vagyona megszerzését megelőző hetekben, maja később a Békés Fakt csődbevitele/felszámolása miatt 3 évig a törvény szerint be sem tölthette volna ezen funkciókat, ennek ellenére a fentebb már említett SCD-t, Kossuthot, és Interfructot is résztulajdonló offshore cégnek is ő volt a kézbesítési megbízottja.

A fenti bűnös összefonódásokról bővebben tájékozódhatnak a honlapunkon szereplő korábbi írásainkban.

Orbán Viktor újkori miniszterelnöksége legelején hadat üzent az oligarcháknak és a bűnözésnek. Ez úgy tűnik, ,,nagy ígéret" volt, és mint általában minden ilyen, az is maradt, azaz csak ígéret, csak üzenet és nem cselekvés, mert pont oligarchát jelölt a legfontosabb posztra. Vajon mire gondolt Orbán, mikor azt nyilatkozta, hogy nincs most idő kísérletezni, kipróbált emberekre van szükség és dr. Pintér Sándor orgazdát juttatta az összevont belügyi tárca élére, vajon mi volt az, amiben kipróbálta Pintért? Talán Mór. Talán az olajszőkítés. Bizonyára Orbán Viktor tudja a választ arra a kérdésre, amire az Interneten is lehet szavazni, hogy: Ön szerint maffiózó-e Pintér Sándor?

A fentebb hivatkozott személyek közül többek tekintetében felvetődik, hogy nem-e jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot - különös figyelemmel a Tőkés László román EU parlamenti képviselő által azon nemrégiben tett nyilatkozatára, hogy a rendszerváltás elmúlt évtizedeiben volt ,,szekusok" épültek be a magyar gazdasági folyamatokba - hogy Romániából települtek át, dr. Magyari József Csíkszeredából, bűntársai Karda László és Kovács Zoltán is szintén Romániából érkeztek, hasonlóan sok más ,,nagyvállalkozóhoz", pl: Bige László, vagy a ,,Vegyépszer"-es Nagy Elek. Szintén óriási nemzetbiztonsági kockázati tényező, hogy az az Euro-Faktor Zrt. az esélyes a HM cégeinek átvilágítására, amelyik szintén a Kossuth Holdingos dr. Magyari József érdekeltségébe tartozik, és NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvekkel bizonyított, hogy részt vett a földtörvényt kijátszva, több ezer hektár dunántúli földterület külföldi kézre juttatásában, jól láthatóan az idegen érdekek érvényesülnek.

Korábban Bukarestben külügyi szolgálatot teljesített Szombathelyi Józsefné (Novum Kft.) dr. Magyari József volt anyósa milyen szálakat tarthatott és tarthat kézben Magyari József gyerekkori barátjával dr. Karda László Romániából áttelepült, és a magyar gazdasági életben mára kiemelkedő gazdasági területeket érintő társaságoknál vezető tisztségeket betöltő személyekkel együtt ahhoz, hogy az NBH-s lehallgatásokkal bizonyított sorozatos bírói megvesztegetésekkel tettenért dr. Magyari József az ellene is 6 éven át folyt büntetőeljárás jogon kívüli kezelése nyomán történt 2009. májusi lezárását követően az állam tulajdonában álló Vértesi Erőmű Zrt. vezérigazgatói tisztségét töltheti be idén májustól zavartalanul munkájában igazgatósági tagként Karda László által segítve. A fentiek ismeretében már sajnos előfordulhatott, hogy Kövér László részéről valóban elhangozhattak az előző Fidesz-kormányzás elején az alábbiak arra a felvetésre, hogy meg kellene akadályozni a ,,szekus" ügynökök beszivárgását Magyarországra: már olyan mértékű a ,,szekus" ügynökök jelenléte a szolgálatokban, hogy már nem tehetünk semmit. Vajon erre most mit mond?

A Fidesz kétharmados győzelmét, és Orbán Viktor ,,felépített" imázsát kihasználva a bűnözői körök elemi erővel veszik át az ország pénzügyi, gazdasági és politikai irányítását, dr. Pintér Sándor látványos biztonsági és más érdekeltségű ,,kamu" cégeladásait követően a ,,volt" biztonsági cégére cserélték a nemzeti Magyar Fejlesztési Bankot őrző céget, és a Pintér bűntársa a dr. Erős János a Bank volt vezérigazgatója sem költözött messzebb a bank székházától, mint 30 méter. (dr. Erős János hitelezési szokásai mintegy 2000 milliárd Forint kárt okoztak az államnak az elmúlt 8 évben, ebbe a biztonsági igazgató, dr. Orosz Sándor is ,,besegíthetett", vélhetően őt a Pintér ,,delegálta", egyesek tudni vélik, hogy Erős Pintér és Orosz nyomására, Csányi ,,kéréseinek" tett eleget.) Fenti személyek nem csak a gazdaságban, hanem az élet minden területén átveszik az irányítást, uralják a közéletet, lopott pénzből jótékonykodnak - Prima Primissima - és töltenek be közéleti funkciókat (MLSZ elnök, stb..).

Dr. Szabó Iván ügyvédi irodája nem csak a Pintér érdekeltségébe tartozó Eclipse Zrt. és a CBSZ jogi ügyeit intézi, hanem hasonlóképpen a CBSZ MFB-s szerepvállalásához ő irányítja az MFB-s cégek igazgatósági tagjait is leváltó ,,kommandósokat".

Jelen felhívás készítése közben megszületett/elkészítettük a POLIP XI. bűnszervezeti ábrát, korábban ugyan azt remélve, hogy a POLIP X.-zel befejeztük az ilyen típusú ábrák készítését, átadva a stafétát az amúgy hatáskörrel rendelkező nyomozószervek részére azt gondolván, hogy hivatalai eljáróink kedvet kaptak munkánkat látván az általunk megindított eljárások törvényes folytatására. Sajnos azzal, hogy dr. Pintér Sándor orgazda került az összevont belügyi tárca élére, ennek az esélye a nullával egyenlő, főleg hogy a pofátlanság határát messzemenőkig átszakító cinizmussal az '56-os hősök emlékét meggyalázva nem átallotta a Nemzetbiztonsági Hivatalt AVH-ra felcserélni. Állampolgári kötelességünknek eleget téve, és a Ptk. 484; 485; 486. §. által biztosított jog alapján a Nemzetbiztonsági Hivatalt tovább működtetjük a hazai jogállam és jogrend létéért és minőségéért érzett felelősségünk alapján.

A POLIP XI. elkészítésének apropóját a fentiek - azaz hogy a nyomozásokat továbbra is saját magunknak kell végezni - és dr. Margita Kriszta ügyvéd-bíró-maffiózó szerepének bemutatása adja, mivel jelenleg éppen az ő személye érintettségét bizonyító ,,puzzle" kirakását fejeztük be a napokban. Dr. Margita Krisztina ügyvédként készítette el korábban az állami tulajdonú Reorg Rt. működési körében azt az állami tulajdont érintő családszerződést, melyet már a Fővárosi Bíróságon jogerősen hatályon kívül is helyeztek, és kötelezték a dr. Pintér János érdekkörébe tartozó gazdasági társaságot a 30 millió Forintos vételár visszafizetésére. Emellett Margita Krisztina Kossuth Holdingos érdekkörű két másik felszámoló cégben a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt.-ben, valamint a Novum Kft.-ben is közreműködött, biztosította a ,,jogi" hátteret bűncselekmények elkövetéséhez, közreműködött több ezer hektár földterület külföldi kézre juttatásában. Margita jelenleg már a Fővárosi Bíróság cégbírájaként fejti ki bűncselekmények elkövetése iránti igyekezetét éppen a dr. Kőrösi Imre és dr. Pálvölgyi László, valamint a Bács-Kiskun Megyei cégbíróság illetékes bírája által elkövetett 10 milliárdos apportcsalási ügyben. Így a fentiek alapján a POLIP X. ábra ki kellett, hogy egészüljön dr. Margita Kriszta ügyvéd/bíró nevével, bemutatva egy tipikus rendszerváltás utáni karriermodellt, hogyan lesz - vélhetően anyagi okok miatt- a jog talajáról letévedt ügyvédből egy, a maffia számára rendkívüli előnyöket jelenthető, zsarolható bíró. ( A felszámoló maffia állítólag csak eleinte fizet jól a hivatali eljáróknak - az egyik nagy felszámoló cég vezetőjének kedvenc mondása hogy: van az a pénz..., amennyiért megvesznek egy bírót - később már csak zsarolnak, és maximum napi díj jár. )

Sajnos úgy tűnik, hogy a magyar vállalkozók nagy többsége előtt még mindig nem vált felismerhetővé, hogy ma Magyarországon többségében ingyen munkára vannak kényszerítve, ha lehet úgy nevezni egy modernkori rabszolgatartás folyik. A körbetartozások kialakulása is a felszámolók, azaz a hatalmi elit, főként a fent megnevezett prominenseinek róhatók fel. A nagyobb állami beruházásokat kivétel nélkül csak a ,,jattot" fizető multik, vagy a fent felsorolt elkövetők érdekkörébe tartozó társaságok szerezhetik meg, pl. útépítés esetén: Vegyépszer, STRABAG (ebből lett a STRADESZ), vagy hídépítések közül az Apáthy - Pintér érdekkörű Hídépítő Zrt. által kiviteleztetett Megyeri-híd esetében sem kerülnek kifizetésre a kivitelezők, esetleg csak nagyon kis részben, mint pl. jelenleg az M42-es autópályát ténylegesen kivitelező vállalkozók részére felajánlott 15%-os mértékű kifizetés. A recept a következő: ha te vagy a Pintér, akkor az érdekkörödbe tartozik a Hídépítő Zrt. is, és biztosan te nyered meg az államtól (mivel az állam te magad vagy) a tendert a Megyeri-híd megépítésére is , végy egy nagynevű céget, pl. a Ganz-ot, nem baj, ha korábban már kiürítették - lehet, hogy te magad -, majd hogy már így az egyik zsebed lett a Hídépítő Zrt., melybe az állam már berakta a hídépítésért járó milliárdokat, nyomott áron megrendeled a másik zsebedből: a Ganz-zsebedből (az üres zsebedből), a híd tényleges felépítésének a kivitelezését az alvállalkozóktól, amikor elkészül a híd, széttárod a kezed, hogy üres a zsebed, és ha nagyon hőzöngenek a ,,rabszolgák" (kiszolgáltatottak), és jófej akarsz lenni és el akarod kerülni a felszámolási eljárást, hogy legközelebb ne kelljen Ganz-ot venned, felajánlasz nekik 40%-ot, és ha ezt később sokallod, akkor ne ajánlj fel nekik, csak 15%-ot, mint az M42-es autópályán, és akkor ezt sem kell kifizetned, mert ezt már úgysem fogadják el, és akkor jöhet a felszámolás ami meg megint a te zsebed, azaz csak te zsebelsz, zsebedből-zsebedbe.

Jön az EU-s pénz befelé, pályázni lehet mindenkinek, de senkinek sem érdemes, mert csak a pályázatírók gazdagodnak (igaz, mostanában korán halnak, lásd: a Pintér érdekeltségébe tartozó Ramsys Rt.-s Tóth Attila, és dr. Erős Lajos esetét/elestét) kivétel, ha a hordához tartozol (Pintér, Magyari, Erős,Csányi, Kocsis), akkor te is nyerhetsz pályázati pénzt, megvalósíthatod életed álmát, építhetsz fürdőt, lovardát, kaszinót, és nem kell kifizetned az alvállalkozót.

Tátra-Mátra-Szumátra, Megyeri-híd lapátra, és láthatóan a Fidesz már be is fejezte az elszámoltatást, nem hallani már a BKV-ügyről sem, mert bizonyára, ha tovább folytatnák, elérnék a havi 800ezerért szivarszakértőt is alkalmazó Kocsis Istvánt és vele együtt a hordát. (Pintér, Boros, Magyari, Erős, Csányi és társaik.) A többit majd személyesen!

Kecskemét, 2010.08.03.

Üdvözlettel:

Borbély József
TEMPO Párt
Elnök



*** www.nemzetihirhalo.hu *************


A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

2010. október 3., vasárnap