2011. október 12., szerda

SENKIHÁZIK USZÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN!




SENKIHÁZIK USZÍTANAK MAGYARORSZÁG ELLEN!


Olvasgatom néhány Nyugaton megjelenő baloldali és szélső baloldali, mindössze kis és igen szűk olvasói körhöz eljutó lapokat és fel vagyok háborodva! Az olvasói létszám. a példányszám növelése érdekében, már odáig jutottak, hogy hazaárulók cikkeit is közzéteszik! Olyan kommunistákét, akiket már 1988-ban rács mögé kellett volna juttatni, a pártállami kontraszelekciós rendszerrel visszaélve szerzett tudományos címeket és kitüntetéseket már nagyon rég el kellett volna venni tőlük! Mert aki idegen hatalmak kiszolgálója (az MSZP az MSZMP erkölcsi, anyagi és jogi utóda, az az MDP-nek, amaz pedig a Magyar Kommunista Pártnak – a Szovjetunió Kummunista Pártja volt a tagszervezetének! És mint ilyen hazaáruló, idegen hatalommal kollaboráló szervezet! A hazaárulókat, az idegen hatalmakkal kollaboráló embereket és szervezetek mindenütt a világon kirekesztik, kémpert varrnak a nyakukba és börtönbe csukják! Nálunk is volt ilyen törvény 1947-ig, amíg a kommunisták csalással, erőszakkal, terrorral nem kaparintották meg a hatalmat! Épp ezért az MKP-MDP-MSZMP-MSZP hatalma illegitim volt!


Heller Ágnes már túl van a szenilitási küszöbön. Inkább Lipótmezőn lenne jobb helyen mint az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Persze gumiszobával kiegészített lakosztályban.


Itt van például az öregségtől összeaszalódott, nemcsak angolul, de magyarul is értelmesen már alig beszélő, vagy inkább üvöltő és eközben habzó szájjal epét köpködő Heller Ágnes! Nem doktor, nem professzor – szélhámos! De ugyanez vonatkozik a senkiházi Kertész Ákosra is, aki a saját fészkét a habzó szájából köpi tele ürülékével! Amit ez a két ember (ha egyáltalán ember?!) összezagyvál, az Magyarország gyalázása, lejáratása, tehát önmagában is súlyos bűncselekmnyt! Ilyen szélsőségesen náci viselkedést egyetlen állam sem engedi! Mi több: keményen szankcionálja! Az ország állampolgárai pedig az ilyen személyt leköpik, megkopogtatják a homlokát, hátha már hiányzik neki az észkerék! Mert más dolog az alkotói szabadság, amely abból merül ki, hogy írok egy regényt. tehát fikciót. Más dolog viszont össze-vissza hazudozni, rágalmazni a saját hazáját! Ha egyáltalan Magyarország a hazája ezeknek a gyüt-ment senkiknek! Mert a hazánkat megszálló Szovjetunió jónéhány kakukkfiókát küldött a nyakunkra, akiknek semmi közük a magyarokhoz, magyarsághoz, Magyarországhoz!


Kertész Ákos kreténi vörösnáci vigyora


Ez a két senkiházi legalább vette a bátorságot, és nyíltan szapulta Magyarországot, a magyarokat! De hány olyan senkiházi van, aki ugyanezt titokban teszi. Úgy, hogy külföldi politikusok, közéleti személyek, múvészek, tudósok előtt rágalmazzák, szapulják, lejáratják Magyarországot! Ezeket mielőbb ki kell szűrni! Az efféle fizimiskáknak köszönhetően került sor a trianoni tragédiára, mert vörös náci apjaik, nagyapjaik az első világháború befejezése után, 133 napon kersztül terrorizálták a magyarokat, miközben hamis képet közvetítettek az országról az Európa jövőjéről tárgyaló nagyhatalmaknak. És ugyanezt tették Rosenfeld Mathias (banditaneve „Rákosi Mátyás”) és Jan Čiermanek (banditaneve „Kádár János”) 1947-től és 1957-től! Népirtó, magyarsággyalázó bűntársaikat börtönbe kell juttatni!


Molnár Gál Péter ávéhás bűnöző, nagyon sok magyar művészember megnyomorítója. Az ördögök királya magához szólította!



Aztán még ott vannak az olyanok, mint Molnár Gál Péter ávéhás kritikus, aki elmebeteg vigyorral tudta le azt, hogy lelepleződött a szörnyű múltja és jobban teszi, ha elhúz a fészkes fenébe. El is húzott példaképéhez: a Sátánhoz, aki már tárt karokkal várta! Na de mi van a hasonszőrű elvtársaikkal, akik között volt miniszterek, miniszterelnökök, országgyűlési képviselők, tanácselnökök, vállalati vezérigatgatók, művészek, újságírók. Pártpropagandisták és ávéhás (olykor még KGB-s is) tisztek, titkos tisztel voltak! Sokuk még ma is ott terpeszkedik a belügynél és a külügynél, a nemzetbiztonságnál, sokszor ugyan annál az íróasztalnál, ahová Rákosi Mátyás vagy Kádár János valamelyik bűntársa ültette! Őket mikor fogják kirúgni, lefokozni, minimálnyugdíjra kárhoztatni?! A magyar nép türelme elfogyott, igazságszolgáltatást akar!

Inaçio Angelos

Coimbra-New York, 2011.ősze