2011. december 23., péntek

VÖRÖSNÁCI BŰNÖZŐKET TARTÓZTATTAK LE

2011-12-23

A rendőrség végre rendet csinál és a Parlament munkáját eddig mindenféle trükkökkel nehezítő vörösnáci bűnözők végre megtudják azt, hogy ők is egyenrangú állampolgárok a sarki kocsmárossal és a szemközdi kifőzdét üzemeltető Nácsi nénivel, valamint az épület előtt söprögető volt párttitkár és ávéhás besúgó Feri bácsival! Az MTI tájékoztatása szerint, a rendőrség több vörösnáci bűnözőt vitt be a Gyorskocsi utcába azért, mert tiltott helyen illegális demonstrációt tartottak. A rendőrség jól végezte a dolgát!


Kovács tata! Ne erőlködj, nem itt lesz a "tolvaj kiállt rendőrért" demonstráció!



A vörösnáci Nyakó István szerint „Békés állampolgárokat vitt be a rendőrség“ Tolvaj kiált rendőrért! Viszont a vörösnácik soha nem voltak "békés állampolgárok"! Sok vér tapad a mancsaikhoz: az elmúlt 80 évben külhoni elvtársaikkal együtt, mintegy 800.000 valóban békés, ártatlan, légynek sem ártó ember életét oltották ki (és ez finom megfogalmazás!) mindenféle "forradalomnak" nevezett népirtások közepette, illetve idegen országok ellen elkövetett agressziók során! Ezek a bűnözők annyira cinikusak, hogy még büszkék is erre! Elég csak elovasni a "bibliájukat": a "Magyar és a Nemzetközi Munkásmozgalom története" című fércmunkát, vagy olyan nemzetközi szélhámos és gengszer grafomániás iromániait, mint Vlagyimir Iljics Uljanov (gengszter álneve "Lenin") vagy a még rosszabb kategóriába sorolandó Joszif Viszarjonovics Dzsugasvili (bandita álneve "Sztálin"), akik két másik háborús bűnös népirtó - Kemál Musztafa (bandita álneve "Atatürk") és Adolf Schlickgruber (bandita álneve "Hitler") - barátai, elvtársai, tanítványai és egyszerre tanítói és bűnsegédei voltak!!! De ide tartoznak olyan gengszterek is, mint Rosenfeld Mátyás (bandita álneve "Rákosi"), Csermanek-Lupták János (bandita álneve "Kádár"), Bolesław Bierut (bandita álnevek sokasága: "Jerzy Bolesław Bielak", "Bolesław Birkowski" oraz ps. Anatol, Bielak, Borzęcki, Jan Iwaniuk, Janowski, Mietek, Mikołaj, Tomasz, Tomasz Biały, Wacek, Wagner), Wilhelm Pieck , Georgi Dimitrov Mihajlov , Nicolae Ceaușescu , Gheorghe Gheorghiu-Dej , Otto Grotewohl , Walter Ulbricht , Wojciech Jaruzelski , Klement Gottwald és mások.

Nyakó István vörösnáci bűnöző szerint "békés és törvényesen demonstráló állampolgárokat állított elő a rendőrség" pénteken az Országgyűlés épülete elől. Az előbb utóbb betiltásra kerülő (mint nácipárt és mint bűnszövetkezet) MSZP országgyűlési képviselője, akit szintén elvittek a rendőrök, a Gyorskocsi utcai fogdából telefonon nyilatkozott péntek délután az MTI-nek.


Biszku Béla: Elvtársak, előre a szocializmus teljes győzelméért! Kitartás! Harcra fel!


Az internáci Nyakócika, Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének a szavaira reagálva azt mondta: ha a fideszes képviselő lement volna a Parlament elé, akkor láthatta volna, hogy az akció békés és törvényes módon zajlik.


Én is támogatom Gyurcsány elvtársat, csak előszőr bepelenkáztatom magam, aztán beveszem a memória-javító tablettákat, máskülönben elfelejtem hol, és miért vagyok ott!



Nyakó István: jéééé, megjöttek a moszkvai elvtársak, már úgy vártuk őket! Még Hitler elvtárs emberei hiányoznak! Mert: cirkusz kell a népnek!


Nyakó István hozzátette, országgyűlési képviselőként úgy véli, az a dolga, hogy fellépjen a törvénysértések ellen. Bagoly mondja verébnek! Miért nem lépett fel 2006-ban a bűncselekmények egész sorát elkövető gyurcsányista "rendőrök" ellen?!?!


Heller Ágnes: Jéééé! Megjött az a stramm fiatalember, Gyurcsány Ferkó, aki úgy izgatja szekszuális ábrándjaimat! Na. Akkor még maradok, pedig épp a gerontológus dokihoz készültem, mert már azt is elfelejtem, hogy hívnak engem és mit miért csinálok! Majdnem azt hittem, hogy a Fővárosi Nagycirkusz szabadtéri előadása folyik!


A képviselő kérdésre válaszolva elmondta, hogy még 11 vagy 12 szocialista képviselőtársával együtt a II. kerületi Gyorskocsi utcai fogdában van, a rendőrök felvették már az adataikat, most ők arra várnak, hogy elengedjék őket.


Gyurcsány: elvtársak, itt az alkalom! Eltáncoljuk az Internacionálét! ... Nem értem! ... Mit mondott?! - azt inekelni kell? ... Na, ne mondja, elvtárskám, nics hallásom és hangom, és különben is milliárdos vagyok, nem proli! Kikérem magamnak!


Az épület előtti részt mostanra már nemcsak szalaggal zárta le a rendőrség, hanem kordonokat is fölállítottak.

Péntek reggel a Szaksits Árpád vörösnáci bűnöző és hazaáruló unokája vezette LMP-s képviselők és aktivisták láncolták magukat a Parlamenthez vezető autóbejáratok egy-egy oszlopához, így az Országgyűlés ülésére érkezők nem tudtak autóval behajtani a területre. Az "Elég volt!" feliratú táblát tartó politikusok a Házban pénteken szavazásra váró jogszabályok, elsősorban a pénzügyi stabilitási és a választójogi törvény ellen tüntettek. Hát persze: a bűnözőknek elegük van abból, hogy Magyarországon végre nácik nélküli rend lesz! Aki pedig vét a rend ellen - a rendőrséggel és az igazságszolgáltatással gyűlik meg a baja! Lényegtelen, hogy a bűnöző képviselő! Ő is magyar állampolgár (ha egyáltalán az, nem pedig idegen hatalmak bábja!), és mivel egyenjogúság van - a bűnözőnek felelnie kell a bűncselekményekért, melyeket elkövetett! Csak így tovább RENDŐRSÉG! Végre lemossátok magatokról azt a sok mocskot, amelyekkel Gyurcsány vörösnáci diktatúrája megterhelt titeket!



Gyurcsány Kiss Péterhez: mi van, Petikém, ezek a szemetek kihallgatás után csupaszon dobtak ki a Gyorskocsi utca aszfaltjára?! Ezt a hajléktalan lakott hol találtad? ... Ja, hogy ez a sors vár valamennyiünkre?! Na, ne mondd!
Kiss Péter Gyurcsányhoz: Á... nem, úgy siettem, hogy le ne késsem ezt a cirkuszt, hogy elfelejtettem felöltözködni! Ugyanis egész iccaka Sztolicsnaja vodkát ittunk és éltettük a magyar-szovjet barátságot és Sztálin elvtársat!


A rendőrség dél körülre a Parlament északi és déli kapujánál is feloszlatta a demonstrációt. A rendőrök több LMP-s és velük szolidáris MSZP-s képviselőt, valamint a Demokratikus Koalíció több tagját, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt is előállították a helyszínről.


Gyurcsány: jéééé, még Jaruzelski elvtárs is ideért különrepülőjével Varsóból! Üdv, régi harcos! De most nem lesz itt rendkívüli állapot, csak egy kis népcirkusz Djadja Maroz, a télapó kedvéért!


A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrség összesen 26 embert állított elő a demonstrációról, az ő elszámoltatásuk és a jogállásuk tisztázása folyamatban van.


Gyurcsány: idefigyelj, te rendőr elvtárs! Te nekem ne parancsolj! Csak ő parancsolhat nekem! Mert már rég eladtam neki a lelkem egy tál lencséért! Na, azért!


Azóta több előállított politikus - így LMP-s képviselők és Gyurcsány Ferenc is - elhagyhatta a Gyorskocsi utcai épületet.
_____________________________________________________________________________________

Gyurcsány bilincsben: hóhérból áldozati bárány


barikad.hu - 2011, december 23 - 12:55



Komédiába torkollt az elempés tüntetés, amikor megjelent és a demokráciáért szólalt fel „szemkilövető” Gyurcsány Ferenc, akit volt szocialista képviselőtársaival együtt elvittek a rendőrök. Szilágyi György jobbikos képviselő pedig szembesítette Gyurcsányt a képmutatásával.


Gyurcsány kedélyesen beült a rendőrautóba, elérte a célját (fotó:Barikád)


Éppen szenteste előtt egy nappal jutott eszébe az LMP-nek, hogy egy homályos formuláért való, minden konkrétumot mellőző küzdelmükben odaláncolják magukat a parlamenthez. Összenő, ami összetartozik, tartja a mondás, Gyurcsány Ferenc is megjelent, akit a demonstrálók éljenezve fogadtak. Bizonyára elfeledték, hogy a gyakorta „szemkilövetőnek” nevezett ex-miniszterelnök volt az, aki 2006-ban két lábbal taposta a demokráciát, hiszen a kormány ellen jogosan demonstrálók ellen gumilövedéket, vízágyút vetett be és embereke százait verette eszméletlenre.

Azonban Gyurcsányt ez az „aprócska” tény nem állíthatta meg és képmutató módon ma ő is beállt demonstrálók közé. Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő felhívta Gyurcsány Ferenc figyelmét arra, hogy talán el kellene gondolkoznia, hogy egy demokráciáért való tüntetésnek még a közelébe sem mehetne, nemhogy részt vegyen rajta.



A rendőrség pénteken dél körül a Parlament déli kapujánál feloszlatta az LMP-s képviselők és aktivisták demonstrációját. A rendőrök több LMP-s képviselőt, valamint Vadai Ágnest, Molnár Csabát, és az LMP szimpatizánsai által éltetett Gyurcsány Ferencet is előállították, elvitték a helyszínről.

A demonstráció akkor csapott át komédiába, amikor a szocialista képviselők is – talán Gyurcsány Ferenccel való versengés, vagy politikai haszonszerzés miatt, vagy „mi sem akarunk kimaradni a buliból” való jelszavakkal - megjelentek a helyszínen, végül Mesterházy Attilát és Lendvai Ildikót is elvitték a rendőrök.

A barikad.hu kérdésére válaszolva, későbbre ígért bővebb tájékoztatást Horváth Katalin Fanni, a BRFK sajtószóvivője. Mindenesetre úgy tudjuk, hogy Gyurcsány Ferencet nem gárdamellény viselése miatt vitték el a rendőrök.

Nem sokáig tartott a móka, Gyurcsány Ferencet már ki is engedték a Gyorskocsi utcából.

S.Sz.

2011. december 16., péntek

Paudits Béla és a magyar kultúra éhező-nyomorgó nagyjai



A magyar sajtóban felröppent egy szörnyű hír: a híres és közkedvelt, Jászai Mari-díjas magyar énekes és filmszínész Paudits Béla, már 50 kilót sem nyom és ismét öngyilkosságon gondolkodik! Ha ez – ne adj’Isten – megtörténne, a kormányzat és a nyugdíjak megállapításáért felelős vezetőcskék és nagyokosok (így a Nyugdíjbiztosító Igazgatóség és a Nyugdíjfolyósító Intézet, a szociális tárca) lelkiismeretét, moráléját terheli mindez! Mert egy országos, speciális jelenségről van szó. Ugyanis Paudits Béla nem egyedül szenved! Hasonló cipóben jár a magyar, lengyel és örmény kommunista-ellenes ellenzék vezére, Antoniewicz Roland is, akit a rendszerváltáskor az egész vörös náci sajtó nem véletlenül hónapokig szapulta, megalázta, szemen szedett hazugságokkal lejáratta, nevetségessé tette, és aki többet tett a rendszerváltásért, mint bárki más ebben az országban!


Paudits Béla Jászai Mari-díjas színművész


Szinte mindegyik magyar író, újságíró, színművész, képzőművész, filmes, zenész ugyanebben az egyre szűkebb és lyukasabb cipőben jár! A létminimum töredékét kitevő, borravalónak sem nevezhető nyugdíjakból kénytelenek vegetálni! Rosszabbul élnek, mint a hajléktalanok, börtönlakók, munkaundorban szenvedő notórikus munkakerülők! Olyanok, akik nemcsak általános közmegbecsülést, hanem közszeretetet élveznek, vagy még pontosabban: csak élveztek!


Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni egy, a KGB által létrehozott "magyar" újság lejárató cikkében. A vörös náci rezsim még Életmentő Emlékéremre sem tartotta érdemesnek, pedig megérdemelte volna! Csak megtűrték, de ahol lehetett, keresztbe tettek neki. A rendszerváltás után is, pedig ő tett érte a legtöbbet.


Mert egy híres alkotónak az éheztetése már egyáltalán nem nevezhető „közszeretetnek”, „közmegbecsülésnek”, hanem kétszínűségnek, a népirtás bűncselekményében való cinkosságnak, a nemzeti kultúrának az ellehetetlenítésének! Főleg ma, amikor a nyugdíjas színész, író, újságíró, zenész nem jut munkához, mert a gazdasági válság miatt mindenki legelőször a kultúrán spórol, a színházról, moziról, koncertekről, könyvvásárlásról, újság, hetilap előfizetéséről mond le! És ilyen helyzetben a nyugdíjas alkotónak már nem marad „egyéb” megélhetési lehetősége!

Az átkos „szocializmusban” a pártállami vezetők a kultúra szolgálatában alkotókat „improduktív tevékenységet” (nem is munkát!) végzőknek bélyegezték meg. Ennek megfelelően a munkahelyeiken mindvégig a kultúrában egyébként is a lefelé nyomott bérskála szerinti legalacsonyabb javadalmazása volt a részük. Ebbe a filmgyári, színházi, televíziós, napi-, heti- és havilapos, rádiós, szinkronstúdiós stb. gázsik – honoráriumok nem kerültek bele! Jóllehet az alkalmi és állandó munkáltatók ezekből is levonták az adót és járulékokat, a szerződésekre pedig gondosan odaírták, hogy „nem alkalmas munkaviszonyban töltött idő elismerésére”! Így büntették Rákosiék és Kádárék, a bűnbandáiknak vezető tagjai azokat, akik többszörösen népszerűbbek és ismertebbek voltak őnáluk!

Ha az alkotó erkölcsileg megingott és belekezdett a rezsimnek tetsző táncba, kapott Kossuth-díjat, vörös csillagos plecsniket, megválasztották országgyűlési képviselőnek, megyei vagy központi bizottsági tagnak, és akkor már óriásit ugrott a nyugdíj alapját is képező apanázsa! Viszont azok, akik ellenzékben voltak és a rezsim csak megtűrte őket, vagy éppenséggel zaklatta, kiszúrt velük – örülhettek annak, hogy egyáltalán szóhoz jutottak!


"No comment"


A rendszerváltást félvállról, tessék-lássék alapon végrehajtó Antall-kormány, a „sok elfoglaltság” közepette nem is foglalkozott a kérdéssel. Akkoriban sokak szerint „az alkotó örülhet annak, hogy végre szabadon alkothat és jól keres”! Na persze. Ez a mentalitás az orvosok esetében is azonos! Ők sem voltak túlfizetve Rákosi és Kádár idején! De a feltaláló mérnökök is! Egyáltalán az „átkos értelmiség” legnagyobb „bűne” az volt, hogy értelmiségi, tehát nem „kétkezű melós”!

Az égvilágon senkit sem érdekelte az, hogy az „átkos értelmiségi” több éven át végigkoptatta az iskola- és egyetemi padokat, olyan műveltségre tett szert, amely az állami vezetőknek eszük ágában sem volt megszerezni, vagy ara alkalmatlanok voltak! Az sem, hogy olykor több műszakban, éjt nappallá téve, az alkotó „átkos értelmiségi” olyan munkát végzett, amely millióknak kiugró élményt, össznépi hasznot, vagy az orvosok esetében életmentést adott!

Lealacsonyító és erkölcstelen farizeusi magatartás csak addig megtapsolni a művészt, amíg ki nem megyünk a moziból, színházból, felállunk a tévé elől, vagy az írót-újságírót, amíg könyvét, cikkét, műfordítását, nyomtatásban megjelent színdarabját, tárcáját, glosszáját, kisregényét nem dobjuk a szemétkosárba, az orvost amíg nem stabilizálja a betegségünket és nem húz ki minket a nagy szarból! Mert életveszélyesen beteg bárki bármikor lehet! És ha az éhező doki ahelyett, hogy minket gyógyítson meg, fogja magát és elmegy kaja után nézni – nekünk annyi!
Röhög a vakbelem (amelyet hála a valóban jó orvosoknak mindmáig szerencsémre nem vették ki nekem, viszont hallottam olyan esetekről hogy, valakinek már ötször „vették ki”!!!), amikor még ma is sokan „megkeresett milliókra és/vagy tetemes borravalóikra” hivatkoznak. Lehet, hogy van néhány sztár, aki valóban ennyit keres. Vagy még többet. Az APEH a megmondhatója, és ha nem létezne adótitok, meg is mondaná!

Az ilyen (és százszorta-ezerszerte kisebb) jövedelmeket az állam mindig is alaposan megadóztatta és ma is azt teszi! De még az ő „kiugróan magas” jövedelmük is csak „borravaló” az uniós, vagy az „egyéb” országokban a kollégák által elért bevételekhez képest! És ne feledjük: az orvos, ha hajnali háromkor kirúgják az ágyból, azonnal megy, mennie kell, miközben a politikus, a döntéshozó, az állami vezető kényelmesen alszik, vagy éppen szó szerint boldogítja soron következő szeretőjét!

A színésznek, előadóművésznek nincs magánélete, mert az idejét a gyártásvezetők (ma producerek) osztják be! Sokszor fáradtan, végkimerülten a színházi előadás, koncert után fut a rádióba, tévéstúdióba, szinkronstúdióba, másnap reggel pedig filmforgatásra, tévéjáték felvételére. Méghozzá hulla fáradtan, mert a pihenésre marad a legkevesebb ideje. De még akkor is nevetnie kell, vidámságot kell sugároznia, ha fáj a foga, hasa, háta, vagy éppen elhúnyt szeretteit gyászolja, vagy válik a házastársától azért, mert megúnta, hogy a párjának ő rá már nem marad ideje, energiája!

Hasonlóképpen az író-újságíró-műfordító is látástól vakulásig robotol, aztán az alkotói munka kellős közepén, nagyon remek gondolatok leírása közben, kénytelen csapot-papott otthagyni, és pattanni, rohanni – mondjuk – író-olvasó találkozóra, interjúra, vagy veszekedni a kiadóval, nyomdával stb mert valamit elcsesztek!

A táncdalénekes, zenész, szövegíró azonos cipőben jár! Akár a képzőművész, akit szintén határidőkkel és legfurább, agyalágyult ötletekkel terhelnek meg! Ma Európában a józanul élő államokban már rég megszűnt az, hogy egy tehetséges képzőművész élete során éhezik, munkáiért alamizsnát kap, aztán a halála után a festményeit, szobrait, kisplasztikáit több millió dollárért adják el, árverezik el sznoboknak! Olyanoknak, akiket még az sem érdekli, hogyan él-élt a művész, egyáltalán „mi fán termett”!!!

Könnyű dolog telegyömöszölni a lexikonokat az említettek neveivel, életműveikkel, nemzeti érdemeikkel, amikor a mindennapi életükben le se tojjuk őket! Pedig Magyarországon állítólag minden egyes állampolgár alkotmányilag egyenlő! És joga van az emberi élethez, szociális biztonsághoz! Valóban? Nem hinném! Persze lehet, hogy a helyzet gyökeresen megváltozna, ha néhány híresség büntetőpert indítana a vétkesek ellen – mondjuk - az „Alkotmány sárba tiprása” miatt! Nyugaton ezt már többször sikeresen megtették. Mert ott az alkotmánysértés a legnagyobb bűncselekmény! Még akkor is, ha valaki „csak” gúnyt űz a himnuszból, vagy nem megfelelő környezetben használja az állami jelképeket! Vagy diszkriminálja nemzettársát.

Mert az is diszkrimináció, ha valakit hagynak éhen halni, öngyilkosságba kergetik, mert kutyaeledelre is kevés nyugdíjat adnak neki, holott annak többszörösét érdemelné meg! Ha a saját munkabérük mind nagyobb összegén vitatkozó magyar országgyűlési képviselőknek nincs ötletük, szolgálok néhánnyal! Már csak azért is, mert Orbán Viktor miniszterelnök a napokban világosan leszögezte: „Nem lehet a demokráciát a régi rend romjaira építeni’”. A romokat pedig mindenütt el kell takarítani. A kultúra területén is, ahol a legtöbb rom van!


Orbán Viktor miniszterelnök. Becsületes, vallásos magyarember. Elkötelezett ellensége a vörös náciknak.


A FIDESZ-KDNP kormány más országok mintájára, hozzon létre egy külön, közvetlenül az Országgyűlésnek alárendelt országos hivatalt, amely az aktív és nyugdíjas élsportolók, művészek, írók-újságírók, feltalálók, magas állami kitüntetésben (kitüntetésekben) részesültek, a pártállammal szembehelyezkedő egykori ellenzékiek és ellenállók, forradalmárok, felkelők, hadirokkantak mindennapi ügyes-bajos dolgaikkal foglalkoznak, ha kell azt azonnal kellőképpen megoldják!
Ugyanakkor mivel nem lehet elvárni egyetlen egy alkotótól sem, hogy a pincéből, vagy a padlásról elővakarja az egykori filmgyári, színházi, televíziós, könyvkiadói stb. eseti szerződéseket, hogy akkori plusz jövedelmét, munkában eltöltött idejét igazolja – létre kell hozni számukra egy olyan nyugdíjpótlékot, amely legalább az egyetemet végzettek minimálbérével azonos!



Ez a hivatal lenne felelős azért is, hogy az említettek ma is részesüljenek társadalmi elismerésben, kitüntetésben. Vagy éppenséggel hozzájussanak megrendelésekhez, megfelelő gázsit biztosító „hakni”-szerződésekhez, illetve írók-újságírók esetében megfelelő publikálási lehetőségekhez! Ha pedig már nincs fizikai ereje kilincselni a kiadóknál – akár vissza nem térítendő támogatással segítsék a közzétételt! Mert a kultúrát ma jobban kell támogatni, mint valaha, hiszen a magas könyvárak miatt a könyvesboltok szó szerint konganak az ürességtől! És az az állam, amely saját nemzete kultúráját nem becsüli meg, demokratikusnak egyáltalán nem mondható!



Persze ez csak egy ötlet a sok közül. Lehetne egyből felemelni azon alkotók minimálnyugdíját legalább az egyetemet végzettek minimálbérének szintjére, akikről legalább egyszer elismerően írt egy újság. Mert ez a tétel nem fogja megterhelni milliárdokkal a rogyadozó állami költségvetést! Hiszen az alkotók sajnos rövíd életűek! Az állandó stressz, a sok munka miatti rendezetlen életvitel, a kipihentség hiánya, az ő körükben hozza a legtöbb halálos szívinfarktust, agyvérzést, vagy éppen daganatot, gyomorvérzést, tüdőembóliát! Alig néhány száz olyan emberről van szó, akik soha nem követelőznek, kérnek, mert a legjobban szégyellik azt, hogy idáig jutottak! Pedig a szégyen nem is az övéké! És nem teszik meg azt, amit tett a szenilitástól megtébolyult Heller Ágnes vagy Kertész Ákos: hogy a nagyvilág elé tárja sanyarú helyzetét! Mert ezen aztán valóban röhögne az egész világ, nemcsak az egykor a KGB által pénzelt amerikai Népszava és az EU-s kommunista pártok vörös náci szócsövei!

Inaçio Angelos
DÖBRÖGIK BŰNE m.b. főszerkesztője

Coimbra, Portugália – New York, N.J. USA, 2011. tele


észrevételeket az inacio.angelos@yahoo.com címre kérjük

2011. december 9., péntek

Ellenség legyen vagy barát a főbíró?





Ezt a hír hozta az egyik magyar sajtótermék (kommentárunk a végén!):

Orbánék családi barátja lesz a bírói hivatal elnöke


2011. december 09., péntek, 12:43 • Utolsó frissítés: 2 perce
Szerző: hvg.hu

Címkék: Kúria; Handó Tünde; Országos Bírósági Hivatal; Darák Péter;

kinyomtatomKinyomtatom • ElküldömElküldöm •hozzászólásokHozzászólások (#1)
Twitter

Schmitt Pál azt javasolja, hogy az Országgyűlés a Kúria elnökének Darák Pétert, az Országos Bírói Hivatal elnökének pedig Handó Tündét válassza meg. Handó jelenleg a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, Darák pedig a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bírája.

Schmitt Pál köztársasági elnök Handó Tündét és Darák Pétert javasolta az Országos Bírói Hivatal (OBH), illetve a Kúria elnöki pozíciójába. A jelölteket az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság várhatóan hétfőn hallgatja meg, az Országgyűlés pedig kedden titkos szavazással dönt a jelöltekről. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács helyébe lépő OBH elnökét és a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria vezetőjét is kétharmados többséggel választják meg, kilenc évre.

Minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel, valamint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel is egyeztetett kedden hivatalában Schmitt Pál köztársasági elnök a Kúria és az Országos Bírói Hivatal elnökének személyéről.

A köztársasági elnök elfogadta Lázár János javaslatát, és még a héten megnevezte jelöltjeit a Kúria, valamint az Országos Bírói Hivatal elnökének személyére. Eszerint a Kúriát Darák Péter, az Országos Bírói Hivatalt pedig Handó Tünde vezetheti majd.

A Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, azért szükséges, hogy december közepén megválassza a Ház az új bírósági vezetőket, hogy 2012. január 1-jétől a bírói szervezet gördülékenyen működhessen, és megkezdődhessen az igazságszolgáltatás gyakorlati átalakítása.


MSZP-SZDSZ-LMP védnökség: több lenyúlást, még több hajléktalant!


Kéz a kézben

Ahogy azt korábban a HVG megírta, Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság (FMB) jelenlegi elnöke lesz a jövő évtől felállítandó Országos Bírói Hivatal (OBH) első vezetője. A legfőbb ügyészi poszt után így egy másik kiemelt jelentőségű igazságügyi tisztséget is olyan személy tölt majd be, akit több évtizedes ismeretség fűz Orbán Viktor kormányfőhöz.

Bírósági forrásokból a hvg.hu úgy tudja, Handó Tünde a mai napig közeli barátja a kormányfő családjának is; Lévai Anikóval az elmúlt évtizedekben számos közös, nyilvános programon vett részt, többek között színházba is együtt járnak. A szoros családi kötelékre utal az is, hogy az Orbán és a Szájer-házaspár gyermekei, Szájer Fanni és Orbán Ráhel együtt vettek részt az idei VOLT Fesztiválon az Európa Kemping szekciójának szervezőiként.

A 49 éves szakember, aki 1999 óta áll az FMB élén, tagja volt a Fidesz bölcsőjének számító Ménesi úti, később Bibó István nevét felvevő szakkollégiumnak a nyolcvanas években. A kollégiumban Handó együtt lakott Orbán Viktorral, Simicska Lajossal, Lévai Anikóval, Szájer Józseffel és a negyedéves Kövér Lászlóval is.

Handó az 1988 tavaszán életre hívott Fideszhez nem csatlakozott, akkortájt már mint bírósági fogalmazó dolgozott. Az egyetemi hallgatóként csípős nyelvűként jellemzett Handó, aki 1986-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, Szájer Józseffel, a Fidesz jelenlegi EP-képviselőjével kötött házasságot. 1999. januártól óraadó az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar munkajogi tanszékén. 2003. július 15-től címzetes megyei bírósági bíró.

Lázár János a köztársasági elnökkel folytatott keddi megbeszélés után azt mondta: az OBH élére olyan jelöltre lenne szükség, aki képes egy ekkora szervezetet üzemeltetni és működtetni, aki egyébként a bírói társadalom támogatását is bírja és képes a bírók szempontjait érvényesíteni a társadalom és a kormányzat berkeiben.

Handó rendkívüli jogosítványokat kap OBH-elnökként: ő döntheti majd el, hogy ki lesz bíró és bírósági vezető Magyarországon: 137 új bíróról és két új törvényszéki elnökről (megyei bírósági vezetőről) dönthet a kinevezése utáni első hónapokban. Az igazgatási vezető új állomáshelyre helyeztetheti a bírókat, és a törvény indoklása szerint a hatékonyságra tekintettel ügyeket is áthelyezhet az illetékesről egy másik bíróságra.


A bűnözőkből és tanácsaikból a magyar nép nem kér!


Komoly ügyekben döntött

A Kúriát Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási kollégiumának bírája, az ELTE-ÁJK pénzügyi jogi tanszékének adjunktusa vezetheti majd, aki jelenleg a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének az elnöke is. Darák jogi tanulmányait a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte 1982-1987-ben, majd ugyanitt végezte el a doktori iskolát 2004 és 2007 között.

2001 óta tagja az új Polgári törvénykönyv személyek kodifikációs munkabizottságának, 2002-ben lett elnöke a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének, 2003-ban lett a Legfelsőbb Bíróság delegált képviselője, majd elnökségi tagja az Európai Környezetvédelmi Bírák Fórumának (EUFJE). 2003-tól a Magyar Jogász Egylet közjogi és közigazgatási szakosztályának elnöke, 2009 óta a Legfelsőbb Bíróság európai jogi szaktanácsadója. 2010-től az Adójogi Bírák Nemzetközi Szervezetéhez is csatlakozott. Több felsőoktatási intézményben is tanít, saját honlapja szerint legfőképp környezetvédelmi joggal és ingatlanjoggal foglalkozik, korábban pedig igen jelentős versenyjogi ügyekben hozott döntéseket a Legfelsőbb Bíróságon.

Így például az útépítő cégek ügyében utasította el 2009-ben a felperes vállalkozások kérelmét - bírótársaival együtt -, amikor azok korábbi döntések, ítéletek ellen fordultak a legfőbb bírói fórumhoz. (Az elutasított felperesek között volt a Betonút, a Colas, a Strabag, a Vegyépszer, a Hídépítő és a Swietelsky cég is, többek között.)

Az ügy, amelyben 2009-ben született döntés a Legfelsőbb Bíróságon, 2001-re és 2002-re nyúlik vissza. Az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság ekkor írt ki közbeszerzést több út- és hídépítésre, illetve felújításra. Az ajánlati felhívások megjelenésének időpontja körül az érintett cégek egy része többször - a bírósági ítélet indoklása szerint "jellemzően nem törvényes képviselőjük részvételével" - egymással egyeztetett. Az egyeztetésen ráadásul a jelen nem levő cégek álláspontját is figyelembe vették, és felosztották a tendereket, megállapodtak a nyertes ajánlattevőről, a projektekben való részesedésről, illetve az ajánlattétel elmaradása esetén ennek ellentételezéséről. Darák egy másik ügyben bírótársaival együtt helybenhagyta a korábbi ítéletet a Forver Living cég ügyében, amely szintén a Legfelsőbb Bírósághoz fordult.

Darák nevezheti majd ki a Kúria kollégiumvezetőit, irányíthatja és ellenőrizheti a Kúria vezetőinek igazgatási tevékenységét. Lázár János korábban azt mondta: a Kúria elnökének döntő szerepe lesz az igazságszolgáltatás újjászervezésében, így olyan jelöltre van szükség, aki "a változtatásra késznek és képesnek érzi magát".


A deviza-alapú hitelek a Gyurcsány-Kóka bűnbanda gyomorrontó specailitéja! Ki kér belőle még, egy millió tönk szélére juttatott magyar devizahitles?! Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni nhg grafikája


Baka veszte

A Legfelsőbb Bíróságot eddig vezető, a Fidesz által korábban támogatott Baka András négy évvel mandátumának lejárta előtt, januári hatállyal távozik hivatalából - ezt az új alkotmány átmeneti rendelkezései véglegesítik. Ahogy arról korábban a hvg.hu beszámolt: a kormánypártok hónapokig lebegtették a döntést, amit végül a Fideszben túlzónak vélt kritikus megjegyzései miatt hoztak meg. A főbíró az igazságszolgáltatáson belül is elszigetelődött.

Fideszes források szerint Baka akkor haragította magára a kormánypárti jogász-szakpolitikusok egy részét, amikor a bírók nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre csökkentése ellen tiltakozva - több bírósági vezetővel együtt - április 15-én aláírta az Európai Unió nyilvánosságához címzett levelet, mely „a demokratikus jogállam alapelveivel ellentétesnek” nevezte a nagyobbik kormánypárt törvénytervezetét.

Az alaptörvény a Legfelsőbb Bíróságot (LB) - az 1949-ben megszűnt elnevezést felelevenítve - Kúriává nevezete át, megnyitva a lehetőséget a bírósági intézményrendszer átalakítása és az LB-elnök leváltása előtt.


Kovács tata, azonnal hagydd ott a társadalmi tulajdont! Ne lopj!!! Szégyeldd magad! Fotó: MSZMP népjóléti szolgálata




KOMMENTÁRUNK


A jobboldal és a demokratikus átalakulás ellenségei (elsősorban a vörös nácik és liberálbuzi politikai élettársaik) most a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Bírói Hivatal élére kinevezendő jelöltek miatt csámcsognak. Szerintünk elmeorvoshoz kellene őket (nem a főbíró jelölteket, hanem a csámcsogókat!) elküldeni, hátha valami nincs rendjén az elmeállapotukkal! Végtere a lipótmezei patinás országos elmeintézet a Gyurcsány-Kuncze-Kóka-bűnszövetkezet általi erőszakos bezáratása is erre a koros állapotukra utal - attól tartottak, hogy oda kerülnek!


A hazudozó-csaló Gyurcsány Ferenc által bezáratott patinás intézmény - Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni nhg grafikája


Persze csak akkor kerülhetnek oda, ha nem kerülnek börtönbe! Mert a párt ifjúsági szervezetének vezérét, az MSZP egyik megyei szervezetének basáját, az enyveskezű, a holocaust áldozataiból társaival együtt (Arató Gergely, Gyurcsány Ferenc és a többi Ifjúsági és Sporthivatali vezér) gúnyt űző Zuschlag János volt országgyűlési képviselőt már jól odavágták a Viszkis-rabló cellatársának! A gyanúsítottak és vádlottak listája már az egekig nyúl! Gyurcsány is elítéltségre készül,méghozzá több büntetőügyben külön-külön. Ha a bíróságoknál megmaradnak bíróknak a sokszor négy elemivel és pártgyorstalpalót elvégzettek, akkor a pereknek annyi! (Ezt bizonyították a 2006-os események miatti büntetőperek: a bűnelkövető duhaj rendőröknek haja szála sem görbült, az áldozatokat viszont koncepciós perekben elítélték!) A magyar nép viszont arra vár, hogy valamennyien rács mögé kerüljön!!! Ezt deklarálta a 2010-es választásokon!!!


Antoniewicz Roland - Roland von Bagratuni nhg grafikája



Csak a bűnözők és az elmebetegek azok, akik elvárják azt, hogy a sok-sok bűncselekményt mindenki elfelejtené! De nem megy! Az említett bűnözők az országot és a magyar családokat a tönk szélére juttatták! És restaurálni akarták a volt Szovjetuniót azzal, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt ávéhásai és KGB-sei mind-mind tovább mélyítették az elvtársi kapcsolatokat egykori KGB-s főmegbízóikkal! Nem kér senki sem sem Putinból, sem a KGB-ből! Az orosz vonal nem tartozik Magyarország hagyományaihoz, mi a Nyugat-Európa, nem pedig a vadkelet és gulágok szövetsége (FÁK) hívei vagyunk! Elég volt abból, hogy Gyurcsányék átpasszolták az oroszoknak az általuk már tönk szélére juttatott MALÉVet, a MOL-ba történő orosz beférközés elősegítését is majdnem sikerre vitték! Bagóért eladták a moszkvai nagykövetségi ingatlanokat és így tovább!


Nem kérünk ezekből a zászlókból és magyarországi híveikből!!!! Fotó: Szergej Szergejevics Sztálinov



Magyarországnak végre nyugalomra és biztonságra, igazi demokráciára van szüksége, de semmiképpen valamiféle újabb, talán még szörnyűbb vörös náci diktatúrára! (Nem kérünk sem az 1919-es "Tanácsköztársaságból", sem az 1947-1988-as "szocializmusból" és "Népköztársaságból"!!! Az MSZP mint a megszállók által létrehozott illegitim párt (a mozgalmi-erkölcsi-jogelődje, az MKP a Szovjetunió Kommunista Pártja tagszervezete volt!) kussoljon a hazaáruló, idegen hatalmak érdekeit kiszolgáló híveivel együtt! Mert nem kérünk idegen hatalmak kiszolgálóiból - a magyar nép és a szuverenitás megalázóiból! De a nemzeti szimbólumokból, így a himnuszból gúnyt űző vörös náci Doppermanokból sem! Tartsák csak meg a véleményüket zártkörben bűntársaik, szeretőik, csicskásaik számára! Akinek nem tetszik, kivándorolhat Tatársztánba, Tuvába, Jakutjába vagy Dél-Koreába! De ott van még Bantusztán, Burkina Faso, vagy Etiópia, ahol szabadon garázdálkodhatnak!

Inaçio Angelos

Coimbra-New York, 2011 tele

észrevételeket ide kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

2011. december 7., szerda

Nem öreg embereket, hanem a kommunizmus bűneit akarja elítélni a Fidesz




Nem öreg embereket, hanem a kommunizmus bűneit akarja elítélni a Fidesz



El kell ítélni a kommunizmus bűneit - hangoztatta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a lex Biszku beterjesztője egy vitaesten.
A Bűn és bűnhődés? - Az igazságtétel kérdései című, a Rákóczi Szövetség és az Aspektus szervezésében tartott vitaesten Gulyás Gergely azt mondta: ugyanakkor nem az az elsődleges cél, hogy "ma már nagyon öreg embereket" lásson a társadalom bíróság előtt, hanem az, hogy a kommunizmust elítéljék. A büntetőjogi eljárásokat gyorsan kell lefolytatni, de ezenkívül nagyon sok eszköz van arra, hogy a kommunizmusról általánosan negatív vélemény alakulhasson ki, ez lenne a legkívánatosabb - tette hozzá.


Biszku Béla az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, kádári belügyminiszter, az 1956-os Forradalom hőseinek és számos becsületes magyarember hóhérja


Az Országgyűlés július 22-én fogadta el azt a "lex Biszkuként" emlegetett határozatot, amelyben felkérte a kormányt, tegyen javaslatot arra, hogy a történelem szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmek és történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala ne legyen minden esetben kizárható személyiségi jogokra hivatkozással. A három fideszes képvielő által benyújtott előterjesztés apropóját az adta, hogy Biszku Béla és hozzátartozói nem járultak hozzá az egykori belügyminiszterről, az 1956 utáni véres megtorlások egyik irányítójáról készült dokumentumfilm levetítéséhez, így a Bűn és büntetlenség című alkotás díszbemutatója elmaradt.

Gulyás Gergely október 19-én terjesztette az Országgyűlés elé azt a javaslatát, amellyel törvényben rögzítené, hogy a nürnbergi katonai törvényszék alapokmányában meghatározott, emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el, büntetési tételüket pedig az elkövetéskor hatályos jog alapján kell megállapítani. (Az emberi jogi bizottság módosító indítványa alapján figyelemmel lennének ugyanakkor arra a büntetőjogi alapelvre is, hogy súlyosabb büntetés nem szabható ki a jelenleg lehetséges szankcióknál.) A kormánypárt e törvénnyel vonná felelősségre az 1956-os forradalmat követő megtorlások politikai megrendelőit.

Az indítvány emlékeztet arra, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények elévülésének kizárását az 1968-ban New Yorkban elfogadott egyezmény rögzíti, amelyet Magyarországon 1971-ben egy törvényerejű rendelettel ki is hirdettek, ám - Gulyás Gergely szavai szerint - anélkül, hogy a tényállásokat a magyar jog részévé tették volna. Gulyás Gergely korábban azt mondta: előterjesztése szűk személyi kört, legfeljebb néhány tucat embert érintene, közülük Biszku Bélát nevesítette.


Mesterházy Attila, az MSZP sokadik vezére, a Hunvald-perben vádlottként elhíresült Mesterházy Ernő fívére, Zuschlag János barátja - közösen nagyokat kacagtak a Holocaust áldozatain - szintén egy nem akármilyen Jómadár. Még külsőleg is Mefisztóra hasonlít...


Gulyás Gergely a vitaesten a moderátornak a pártállami politikusok büntetőjogi felelősségét firtató kérdésére úgy fogalmazott: "az én tudomásom szerint sem Pozsgay Imre, sem Szűrös Mátyás olyan bűncselekményt nem követett el, amely a büntethetőségüket indokolttá tenné". Megjegyezte, "a nyugdíjuk, az egy más kérdés".

Szólt arról, hogy a jogalkalmazók feladata lesz annak meghatározása, kikre vonatkozik majd a törvény. Emlékeztetett: az 1990 utáni igazságtételi kísérletek sorra elhaltak, és a nemzetközi jogon alapuló igazságtételre is csak szűk körben akadt példa, így a sortűzperek esetében, pedig a nemzetközi büntetőjog - megítélése szerint - ennél szélesebb körű igazságszolgáltatásra adott volna lehetőséget.
Utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi döntése értelmében üldözhetőek a nemzetközi jog alapján a kommunizmus bűnei. A büntetőjogi felelősségre vonás mellett azonban meg kell vizsgálni a vezető párttisztségviselők magas nyugdíjait is - jegyezte meg.

Kiemelte, hogy a kommunizmus bűnei nem évülnek el, mert "az elévüléshez való jog nem alkotmányos alapjog a nemzetközi jog szerint sem". Ha azt akarjuk, hogy a felelősségre vonás eredményes legyen, akkor az 1956 utáni megtorlásokkal foglalkozó történészek kutatási eredményeit is figyelembe kell venni, és szakértői véleményeket kell kérni tőlük - hangsúlyozta, hozzátéve: támogatja az ügynökmúlt dokumentumainak megismerését is.

Zinner Tibor jogtörténész kiemelte: az 1989-es békés rendszerváltás azzal indult, hogy a felelősségre vonás elmaradt, ami "egyrészt a belső fejlődésből, másrészt a nemzetközi igényekből fakadt". Így a háborús és népellenes bűntettek kérdése "a szőnyeg alá söprődött" - állapította meg.
Kitért arra, hogy 1992-ben bevezették a pártállami idők törvénysértő pereinek felülvizsgálati eljárását, ugyanakkor csak szűk körre terjedt ki a kárpótlás lehetősége. Az 1956-os forradalmi eseményekben való részvételért elítéltek hozzátartozóinak adott kárpótlás során pedig visszásnak nevezte, hogy szülőnek vagy gyermeknek egymillió forintot adtak, míg a kivégzett emberek testvérei csak félmilliót kaptak.
Kahler Frigyes kollégiumvezető bíró fontosnak mondta az erkölcsi, anyagi jóvátételt a sértetteknek és a volt pártállami vezetők kedvezményeinek megszüntetését, valamint a meghurcoltak, bebörtönzöttek, kivégzettek büntetőjogi rehabilitációját. "A bűnök elkövetőit felelősségre kell vonni", mert "vannak olyan cselekedetek, amelyek nem évülnek el" - mutatott rá.

"Egyszer végre ki kell mondani és le kell írni a törvényhozásban és a bírói ítéletekben is, hogy teljesen mindegy, miszerint emberek tömegét egy hamis és hazug fajelmélet alapján, vagy egy hamis és hazug osztályelmélet alapján küldték a halálba". Meg kell értetni mindenkivel, hogy kettős mérce a diktatúrák megmérettetésében nem alkalmazható - jelentette ki.

Kónyáné Kutrucz Katalin, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy mindenkinek, "aki a hatalomban van", tudatában kell lennie annak, hogy a későbbiekben el kell tudnia számolni a tetteivel. Szólt arról is, hogy "borzasztó nagy az elfojtás ebben az országban" a kommunizmus bűneit illetően, ezért "kommersz filmeket" kellene készíteni, amelyek alapján mindenki megismerhetné a kommunizmus megtorló gépezetének működését.

(MTI)

KOMMENTÁRUNK


A kommunizmus bűneit el kell elítélni a a tettesekkel együtt


A lex Biszku-ként ismert törvényjavaslatnak minden egyes bűnelkövetőre ki kell térnie! Ezt várja a hazai közvélemény! Nem szabad "kirakatpereket" rendezni csak a közismert gazemberek ellen! Többezer olyan vörös náci él közöttünk, akik kiagyalói, vagy/és végrehajtói voltak ezeknek a bűncselekményeknek! Őket meg kell találni! Ennek érdekében pedig minden gyanús gyilkossági ügyben új nyomozást kell elrendelni! Ilyen dr.Elbert János professzor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanszékvezetőjének, a Színházi Intézet igazgatójának, műfordítónak és kritikusnak, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának; Kerényi Grácia költőnek, műfordítónak, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának; dr.Hajdú István János rendőr ezredesnek, a BM Akadémia rektorhelyettesének, Kereszturi Dezső akadémikus testvéröccsének, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának; Fábián Zoltán írónak, költőnek, az Írószövetség külügyi titkárának, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának; Kizman Lajos repülőgép-pilótának, gookárt vrsenyzőnek, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának; Gombos Tiborné MÁV-alkalmazottnak, a Solidarność futárának, a Solidarność és a magyar-lengyel barátság nagy rajongójának és sok más lengyel barátnak vagy magyarországi lengyelnek a meggyilkolása, meggyilkolására tett kísérlet, illetve annak kudarca esetén egyéb módon történő tönkretétele!


Gombos Tibor - a Solidarność-futár Gombos Tiborné őzvegye. Az ávéhások nemcsak megölték a feleségét, de koholt vádak alapján halára ítéltették egy 4 elemit végzett és pártgyorstalpalón lett "bíróvá", majd a Köztársasági Elnök által menesztett senki által. Ezzel az "ítélet" érvényét vesztette, Gombos Tibor mégis majd' 20 évet volt kénytelen a szegedi Csillag Börtön "vendége" lenni! Rehabilitálásával és kártalanításával az igazságszolgáltatás máig adós!


Ebbe a kérdéskörbe szorosan beleillik a hamis vádakat és -ítéleteket futószalagon gyártó egykori ávéhások, ügyészek és bírók is (és a koholmányokat népszerűsítő "újságíró" pártpropagandisták és/vagy ávéhások). Olyanok, akik a vádlottak védekezésére a legkisebb lehetőséget sem adták meg, az eljárásokat szinte azonos koncepció alapján, előre megírt forgatókönyv alapján folytatták le, ahogyan ezt többször megtették Antoniewicz Roland _ Roland von Bagratuni nhg újságíró, filmrendező, a magyar-lengyel barátság bajnoka esetében is! Ebbe a körbe azok az újságírók is tartoznak, akik bár tisztában voltak a vád koholt voltával, mégis az egész "cirkuszról" olyan tudósításokat tettek közzé, amelyek sokszor már az ítélet megszületése előtt jelentek meg és nagymértékben predeszcinálták a hamis, és ezért érvénytelen ítélet megszületését! Ide tartoznak a felsőbb szintű bíróságok vezetői is, akik szintén tisztában voltak a vád, ítélet képtelenségével, de még fellebbezés esetén sem mozdították még a kisujjaikat sem!

A legnagyobb felelősség e "perek" megrendelőit - az MDP-MSZMP-MSZP-KISZ-SZOT-ávéhá vezetőit, tisztségviselőit terheli! De felelősek a rendőrbőrbe illetéktelenül bújt ávéhások népes tábora is, a parancsnokoktól kezdve a verőlegényekig. Sokuk még ma is randítja a rendőrség levegőjét, miközben igen magas beosztásokba kerültek és a tábornoki kar tagjai, vagy pedig Biszku Béla népirtó bűnözőéhez hasonló nagyságú nyugdíjakat érdemtelenül markolnak fel! Többségük ha találkozik az utcán egykori "páciensükkel" cinikusan az áldozat képébe vigyorog, ezzel bizonyítván, hogy "ő még mindig úr"! Ez pedig közerkölcsi szempontokból sem megengedhető! Azonban mivel "nem esik messze az alma a fától" - ezek csemetéit is feltételesen el kell tiltani a közélettől, közszerepléstől. Azért feltételesen, mert akad közöttük olyan is (például Sándor Pál filmrendező, az MSZMP KB irodája vezetőjének fia), aki szégyellte és megvetette a szüleit és karierrét nem szülei árnyékában, hanem tehetséggel, szorgalommal és szerénységgel futotta be! És a volt "kommunisták" között is akadt ritka kivétel: becsületesek voltak és az üldözötteken, nélkülözőkön segítettek!


A hazaárulók népes bűnszövetkezetének vezetői


A törvénynek azt is ki kell mondania, hogy egykori MKP-MDP-MSZMP-MSZP tisztségviselőnek, egykori ávéhásnak (tényleges alkalmazott, besúgó, titkos tiszt stb), az állambiztonsági szervek megrendeléseit kritikátlanul teljesítő ügyésznek, bírónak a továbbiakban nincs helye a közéletben, nem lehet köztisztviselő, közalkalmazott, választó és választott, nem vehet részt semmilyen párt megalapításában vagy párt munkájában, az MKP-MDP-MSZMP-MSZP-ávéhá (és szatelittszervezetek!) zsoldján eltel időszak, a nyugdíj megálapításánál nem számít munkában eltöltött időszaknak!

Inaçio Angelos

Coimbra, Portugália - New York, USA, 2011 tele

észrevételek: inacio.angelos@yahoo.com