2010. augusztus 2., hétfő

Kiégett Jaruzelski belügyminiszterének villája






A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.




Kiégett Jaruzelski belügyminiszterének villája
2010. Augusztus 02. hétfő, 22:07 AZTA.HU nyomán



Wojciech Jaruzelski lengyel vörösnáci tábornok 1961. decemberében, közvetlenül a Szent Karácsony ünnepek előtt megszállja a Lengyel Televízió (Telewizja Polska) varsói stúdióját, megszakítja a tévéadást és bejelenti, hogy katonai puccsot hajtott végre, a Solidarnośćot törvényen kívül helyezte, vezetőit internálta és bevezette a szükségállapotot


A lengyelországi Wiknoban (Mazury tóvidék) porig égett Czesław Kiszczak ávéhás (Służba Bezpieczeństwa)tábornok fából készült villája. Kiszczak, az 1981-ben szükségállapotot bevezető Jaruzelski jobbkeze, kormányának belügyminisztere volt. Korábban a katonai hírszerzést irányította. Részt vett a Solidarność szétverésében, vezetőinek és aktivistáinak internálásában és száműzésében, majd az illegalitásban tovább működő Solidarność elleni akciókban, a hajógyári, bányász és dokker sztrájkok véres szétverésében.

Czesław Kiszczak lengyel ávéhás tábornok a bíróság előtt felel nemzetellenes tetteiért


Kiszczaknak döntő szerepe volt a lengyel kiegyezésben, a kerekasztal tárgyalások sikerében, a lengyel rendszerváltásban. Évekkel a 80-as évek drámai eseményei és a rendszerváltás után is jó kapcsolatban állt egykori ellenzékiekkel, akiket maga internált, köztük Lech Wałęsával is. Többször állították bíróság elé Jaruzelskivel együtt, de egyetlen ügyben sem ítélték el őket.

Czesław Kiszczak tábornok (balról) és a Solidarność elnöke Lech Wałęsa (jobbról) a kerekasztal tárgyalások előtt. Balrol mellette áll a gyóntatója, Henryk Jankowski protokanonok atya a gdański Szent Brigitta templom plébánosa


A hatalmas tűz martaléka lett a tábornok garázsban álló személyautója is. A kiérkező tűzoltóknak már esélyük sem volt a gyorsan elharapózott lángok megfékezésére, a fa épület szinte percek alatt elenyészett. A tűz okát egyelőre nem tudni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése