2010. április 23., péntek




A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.



MIT KÍVÁN A MAGYAR NÉP AZ ÚJ ORSZÁGGYŰLÉSTŐL

A 2006.augusztus 20-i budapesti, több személy halálával végződő tömegbaleset ügyében kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen Kiss Péter egykori budapesti KISZ első titkár, gyurcsányista kancellária miniszter és helyetteseinek a felelőssége gondatlanságból, több emberen elkövetett emberölés és súlyos testi sértés bűntettében.

Az MTV székház eleni 2006-os áltámadás ügyében kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, vajon azt nem az MSzP szervezte-e meg, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a kiszivárgott gyurcsányi öszödi beszéd tömegrendítő közléseitől és hogy a jobboldalt még inkább „szélsőségesnek” bélyegeztethesse.

Gyurcsány Ferenc öszödi beszéde alapján kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, vajon az MSzP nem minősül-e bűnszervezetnek, hiszen a párt elnöke hatalommal való többrendbeli visszaéléseket, választási csalásokat vallott be, utóbb pedig több MSzP-vezető keveredik bele a BKV-től, a fővárosi közművállalatoktól és a MÁV-tól eltulajdonított-elsikkasztott horribilis összegekkel kapcsolatos botrányba. Hasonlóképpen meg kell állapítani a Zuschalg-per hátterében lapuló igazi tettesek kilétét és vádlottként őket is a per alanyaivá kell tenni.

Az 1956-os Forradalom 50. évfordulóján és később a rendőrség által tanúsított indokolatlan agresszív, bandita magatartás, a rohamrendöröknek igen gyakori teljesen indokolatlan bevetése a békés járókelők, idegen túristák és felvonuló vagy tüntető tömegek, védettséget élvező országgyűlési képviselők, papok ellen, a rohamrendőrök által szervezetten, bűnszövetkezetben, több ember kárára folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés, gyilkossági kísérletek, garázdálkodás, hatalommal való visszaélés stb. miatt kiemelt nyomozást kell lefolytani, hogy egyértelműen megállapítható legyen, személy szerint kik a felelősek a történtekért, kik kinek az óhajára adták ki a bandita parancsokat és mind a felbújtó politikusokat mind a rendőrtiszteket maffiaperben felelősségre kell vonni, az utóbbiakat bakáig le kell fokozni és bárminemű fegyveres testületnél való szolgálattól (beleértve az őrző-védő szolgálatokat is) valamint közügyek gyakorlásától életfogytiglan eltiltani.

Mindazokat, akik az MKP-MDP-MSzMP-MSzP-KISZ vezetői voltak, a közügyektől életfogytig el kell tiltani, kiemelt nyugdíjukat minimálnyugdíjjá változtatni, az MSzP-t pedig náci párttá kell nyilvánítani azért, mert deklarálta a jogfolytonosságot a Magyar Kommunista Párttal, amely az EBESZ által háborús bűnös tömeggyilkos náci párttá nyilvánított SzKP tagszervezete volt.

Az MKP-MDP-MSzMP-MSzP (és szatelittszervezetek: KISZ, Nőtanács, Hazafias Népfront, Munkásőrség, ávéhá-állambiztonsági bűnbanda és utódintézményei stb) vezetőit – vállalati-inzézményi párttitkáról kezdve a legfelsőbb szintig bűnszövetkezetben folytatólagosan elkövetett hazaárulásért kell büntetőjogilag felelősségre vonni és a vagyonukat az országos nyugdíjalap javára el kell kobozni, továbbá meg kell fosztani őket a magyar állampolgárságtól, szovjet állampolgárokká kell nyilvánítani.

Olyan Alkotmányt kell hozni, amely egyszer és mindenkorra kizárja azt, hogy kommunista, náci vagy fasiszta párt, szervezet bármikor működhessen, bárki zavaros és erőszakos ideológiával pártot alapíthasson, megtagadhassa a magyar nemzet egységét, a külföldön élő vagy élt, de hazatelepült magyarok állampolgári jogait. Akiktől megtagadták vagy önkényesen elvették a magyar állampolgárságot, holott az Magyarországon született, vagy legalább egyik felmenője magyar államplgár volt, annak kártérítés mellett a magyar állampolgárságot azonnal külön kérvény nélkül vissza kell adni. Aki az ilyen irányú közokirathamistást és hivatalos hatalommal való visszaélést követett el, azt büntetőjogi felelősségre kell vonni akkor is, ha a bűncselekményt „felsőbb utasításra” követte el.

Mindazoknál a személyeknél, akik „partizán”, „munkásmozgalmi” stb múltra hivatkoztak, vagy szüleik az MKP-MDP-MSzMP-MSzP, KISZ, ávéhá stb vezetői voltak és a kontraszelekciós törvények alapján szerezték meg egyetemi-főiskolai diplomájukat úgy, hogy az előadásokra, de sokszor még a vizsgákra be sem jártak, azokat államvizsga-bizottságok elé kell állítani, és amennyiben az államvizsgákat újból nem teszik le, a diplomát el kell venni tőlük. Azokat viszont, akik bár jó eredménnyel tettek eleget a felvételi vizsgáknak, de a kontraszelekciós „helyhiány“ vagy más okból nem nyertek felvételt, méltányosságból diplomához kell juttatni abban az esetben, ha időközben magánúton tettek szert a tudásra és a tudásukat publikációkkal, kutatásokkal stb. bizonyították már.

A vörösnácik diktatúrája idején szétosztott minden állami kitüntetést felül kell vizsgálni, az MKP-MDP-MSzMP-MSzP, KISZ, ávéhá stb vezetőit minden kitüntetsétől meg kell fosztani.

Mindazoktól, akik a vörösnácik diktatúrája idején békés polgárokat, nemeseket, főnemeseket, gyáriparosokat kitették házaikból, lakásaikból, vagy a vörösnácipárt kegyéből jutottak ilyen házhoz, lakásból, azokat onnan azonnali hatállyal ki kell lakoltatni 1 szoba konyha szükséglakásba, a házat vagy lakást pedig a jogos tulajdonosának vagy annak örökösének kell visszaszolgáltatni. Ha a ház-lakás állaga az illetéktelen használat során romlott, a tulajdonosnak kártérítés jár.

Azok, akik Magyarországért különös érdemeket szereztek, közben „osztályellenségként”, a „Szovjetunió ellenségeként”, a „szocializmus ellenségeként”, „az internacionalizmus ellenségeként”, a „munkás-paraszt osztály ellenségeként”, 1956-os harcosként, a lengyel Solidarność és a magyar-lengyel barátság népszerűsítőjeként, stb. a vörösnáci rezsimtől üldözést szenvedtek, a legmagasabb állami kitüntetésekben és komoly pénzjutalmakban kell részesíteni, és amennyiben betöltötték a 62. életévüket, kiemelt nyugdíjban, kiemelt ingyenes orvosi és gyógyszer ellátásban kell őket részesíteni, a nyugdíjukat, rokkant nyugdíjukat visszamenőleg kell emelni.

Mindazokat a egykori vörösnáci politikusokat, kik az MDP-MSzMP diktatúrája idején lexikonok útján azt hirdették, hogy „nincstelen”, vagyontalan családban születtek és ma horribilis vagyonnal rendelkeznek, fel kell szólítani, hogy nyugtákkal, bizonylatokkal bizonyítsák vagyonuk eredetét. Amennyiben ezt megtagadták, vagy a bizonyítási eljárás sikertelen lesz, a vagyonukat a nyugdíjalap javára el kell kobozni.

A közélet tisztasága ellen bűncselekményeket elkövetők gyors és hatékony, a közvéleményt azonnal megnyugtató felelősségre vonás érdekében, rögtönítélő bíróságokat kell létrehozni, a büntetőeljárás alá vont képviselőnek pedig a büntetőeljárás idejére azonnal a mentelmi jogát fel kell függeszteni.





Novicius

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com


Tisztelt Szerkesztőség!

A fenti javaslatokkal sokan egyetértenek. A szüleim időskorúak, rokkantnyugdíjasok, fejenként 33.000 forintot kapnak, ami nevetséges annak tudatában, hogy sokan még a minimálbérből sem tudnak megélni! És bosszantó, amikor egykori MSZMP-vezető gazemberek százezreket zsebelnek be nyugdíj gyanánt! Tőlük mindenképp el kell venni a kádernyugdíjat és azt a legkisebb nyugdíjjal rendelkezőknek kell adni! De úgy, hogy a minimál nyugdíj soha ne legyen alacsonyabb a minimálbérnél, hiszen a nyugdíjas is fizet gázt-villanyt-lakbért (vagy a ház egyéb rezsijét is!), BKV, MÁV, Volán jegyet, ha még nincs 65 éves, ő is eszik, ruházkodik stb., de emellett rengeteget kiad gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre! Tehát sokszor több a tényleges kiadása, mint egy "egyszerű minimálbéresé"! Az meg abszurdum, hogy csak 65 éves kortól lehet ingyen utazni a BKV-n, vonaton, amikor épp a nyugdíj első évei anyagilag is a legtragikusabbak egy nyugdíjas számára! Különösen, ha beteg! Minden nyugdíjasnak legyen joga ingyenes utazásra, mert a 65-ös korhatár diszkrimináció az 1-2 évvel fiatalabb nyugdíjasokkal szemben! És utazzon ingyen a gyermekét egyedül nevelő szülő is, hiszen párja elvesztése emberfeletti terheket ró reá! Inkább az ingyen repülőgépjegyet szüntessék meg, mert azt csak a nagyon gazdag nyugdíjasok tudják igénybe venni.

Másik dolog. Az kettős állampolgárság. Örvendetes, hogy a jobboldali FIDESZ-Jobbik-KDNP koalíció megszavazta ezt a törvényt, de pontatlanul! Vannak országok, ahol a külföldön élő állampolgároknak is van szavazati joguk! Ilyen például Lengyelország. Van egy évtizedek óta itt élő lengyel ismerősöm, aki épp nemrég ment szavazni, amikor újra választoták a a Köztársasági elnököt. A lengyel követségre ment, de mehetett volna bármelyik lengyel konzulátusra is. A másik: aki magyar állampolgárnak született, de a szocliberális vagy korábban az MSZMP-s gazemberek valamilyen trükkel az állampolgárságától megfosztották, azt automatikusan kapja vissza (és ingyen válthassa ki a személyit, útlevelet stb.), ha Magyarországon született és legalább egyik szülője őshonos, tehát több nemzedék óta magyar állampolgár volt! Mert sokan ma is még félnek olyan ügyben reklamálni, amelynek hátterében a belügy áll! És csak a baráti körömből tudok néhány olyan emberről, akivel épp a belügyesek csesztek ki, mert külföldivel kötött házasságot, aki ide költözött! De az igazi ok az volt, hogy rossz véleménnyel volt a kádári diktatúráról és a szovjet megszállásról!

Szűcs Mária


Tisztelt Szerkesztő Úr!

Örömmel olvasom a leírtakat. Egyetértek! Rákosiék mindenkit, aki "horthysta" volt (még akkor is, ha ráfogták!) nem emberként kezelték. Sok embert nincstelenné tették, megöltek, kifosztottak, megaláztak. Szörnyű emberi tragédiák sokaságáért kell felelniük az MDP és az MSZMP utódpártjainak! Mert ha vállalták a jogfolytonosságot, akkor feleljenek, ahogyan Oroszország felel a Szovjetunió által véghezvitt gazságokért! Ha a hitleristákat mindenütt társadalom kivülieké lehetett tenni, akkor ugyanezt kell tenni a vörös bitangokkal! Nyögjék csak a minimál nyugdíjat és költözzenek szükséglakásokba, vagyonuk meg legyen a szegényeké, mert amijük van, azt ellopták a becsületes emberektől!

Baráti üdvözlettel:
T.György


Tisztelt Szerkesztőség!

Végre egy támogatandó program! De a részletek is megfontolandók! Olvastam egyik újságban, hogy felszámolják az APEH-et és a Vám- és Pénzügyőrség veszi át a szerepét. Ez remek gondolat! Eltekintve attól, hogy az apehosok többsége primitív és hiába magyaráz nekik az ember bármit, nem fogják fel, sok hülye rendeletet terjesztettek fel jóváhagyásra, amit a maszopos parlamenti többség meg is szavazott. Ezeken kellene változtatni! Az ügyfélkapun át nagyon nehéz belépni az APEH portálra, akkor ne követeljék az elektronikus bevallást! A nyomtatványok letöltése sokszor reménytelen, mert a bonyolult Java programban készülnek, amit ki se lehet nyitni! Közben az útmutatót meg az APEH pdf-ben adja, akkor azt a nyomtatványt is miért nem lehet pdf-ben megcsinálni és egyszerűen az útmutatóhoz csatolni??!!! Ha egy kft, amelynek több tulajdonosa külföldi, nem tud lényegtelen adatokat szolgálni, ne büntessék! Aztán ha a kft minden negyedévben beküldi a nullszaldós bevallást, mi a francnak kell még ugyanilyen évi nullszaldós bevallást küldeni a 0901 nyomtatványon?!? Sztálin szaporította így a bürokráciát! Legyen elegendő egy egyszerű levelet küldeni, hogy "a cég ilyen, ilyen okból nem kezdte el a tevékenységet" és kész. Aztán a cég címe. A Cégbíróság minden változást beküld az APEH-nek és az új cím minden bevalláson ott van, akkor mi a francnak kell még külön küldeni cím változtatási bejelentőt!? Ennyire unatkoznak az apehosok???!!! Rengeteg ilyen dupla munkát varrnak a nyakába a kezdetben sokszor csak ideiglenes, sokszor semmihez sem értő, csak a külföldiek nyelvét ismerő ügyvezetőnek! Hát ha az ilyen cégnek ideiglenes címe van, mert a kinti tulajdonosok még nem jöttek Budapestre, nem vettek székházat stb. mi a francnak kell zargatni a szegényt hülyeségekkel?! És annak, hogy miért áll az újonnan bejegyzett cég működése több oka lehet! Kezdve attól, hogy a tulajdonosok több országban vannak és nehezen tudnak egy helyen összeülni, mert más, fontosabb üzleti ügyeik vannak, egészen odáig, hogy a Igazságügyhez csatolt Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal buta és öntörvényű vezetői mindent megtesznek - mint például egy bizonyos Bárkányi elvtárs, kiről sokan igen rossz véleménnyel vannak - még az uniós ID kártyákat sem képes felismerni és "bankkártyának" nevezi azt" Olvastam nemrég egy milliomos kálváriáját a Demokrata c. tekintélyes és érdekes lapban. Ezért nincsenek új munkahelyek, majd' 15%-os a munkanélküliség!!!! Aztán az is - netán - oka lehet a cég nem működésének, hogy a tulajdonosok az igazi rendszerváltásra vártak, mert unták már a libatolvaj vezette kormány baromságait! A FIDESZ végre eldöntötte: leviszi az adókat, megkönnyíti a kis cégek működését! Tessék, erre vártak a külföldi befektetők! De ugyanezt a bürokráciát vezették be a maszoposok az egészségügyben is! Az orvosok gyógyítás helyett mindenféle hülye és értelmetlen nyomtatványokat töltenek ki! A debella és bugyuta Horváth Ágica csak a jéghegy csúcsa volt a kórtermi páncélszekrényeivel! Ma ott porosodnak és rozsdásodnak a kórházi alagsorokban! Fontos gyógyító műszerekre szánt kidobott pénz! Ezt az Ágicát börtönbe kellene csukni azzal a sunyi SZDSZ-es kuruzslóval, akinek helyére került! Orvos többé ne foglalkozzon a bürokrácia szaporításával! Aztán itt van a közgyógyellátás! Megalázó! Egyébként is inkább azt kellene tenni, hogy a nyugdíjasok (nem azok, akik több milliót kapnak évente!!!) a felesleges időpocsékolás helyet (sokan közülük járni is alig tudnak!!!) ne legyenek arra kényszerítve, hogy az önkormányzat (jegyző) bürokráciáját szaporítsák! A nyugdíjas kapjon végre a lakcímkártyához hasonló nyugdíjas igazolványt, azzal váltsa ki a díjmentes gyógyszereit, azt mutassa fel a BKV-ellenőrnek, ha esetleg neki a 70 éves ősz hajú, ráncos aggastyán is "fiatalnak" tűnik! És ne kérjen egyéb segítséget kérnie az önkormányzattól, hanem fordítva: az önkormányzat menjen hozzá hivatalból és kérdezze meg: Mari néni, nincs szüksége valamire? Ingyen ebédek házhoz szállítása, száraz élelmiszerre, esetleg takarításra vagy az orvoshoz szállításra? Sok nyugdíjas annyira szégyelli azt, hogy elszegényedett, magára maradt, hogy nem panaszkodik, nem kér!!! És ne kelljen pecsétért rohanni a személyibe, hogy azt már nem szükséges meghosszabbítani! Rendelet mondja ki, hogy a nyugdíjas személyije örök érvényű! És ne lakcímkártya kiváltására kötelezzék, amit 5 perc múlva elveszít, hanem a régi személyibe írják be! És számára minden hatósági okmány ingyenes legyen! Mert miből fizesse ki?!

Tisztelettel
Balogh Józsefné

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése